Alakulunk-alakulgatunk, de azért maradtak még feladatok a bajnoki rajtig.
 
Szűk két hét múlva megkezdi szereplését az NB I/B-s pontvadászat Piros csoportjának 2024-2025-ös küzdelemsorozatában együttesünk. A felkészülés eddig eltelt részéről, illetve a debreceni idénynyitóig hátralévő időszak feladatairól Dániel Péter vezetőedzőt kérdeztük.
– Kicsivel több, mint egy hónapja kezdtétek meg a felkészülést az új bajnoki szezonra. Miként értékeled az eddig elvégzett munkát?
– Abszolút pozitívan értékelem a mögöttünk hagyott öt hetet. A tervezetteknek megfelelően tudtunk haladni, ami az edzéseket illeti. Közel teljes kerettel kezdtük el a felkészülést augusztus 12-én és azóta is csak minimális sérülések hátráltattak a munkában.
– Az előzetesen meghirdetett, közel véglegesnek gondolt keret két helyen is módosult az elmúlt hetekben. Egyrészt csatlakozott a csapathoz Kazy Balázs, aki az utóbbi edzőmérkőzéseken mutatott játéka alapján kimondottan jó fogásnak tűnik.
– Kazy Balázs tényleg az utolsó napokban „esett be” hozzánk, hiszen pénteken egyeztünk meg és hétfőn már edzésre is jelentkezett. Annyit elárulhatok, hogy itt hosszas tárgyalások nem előzték meg a megegyezést, villámgyorsan történt minden. Az ő játékstílusa egyébként valóban kimondottan passzol az általam elképzeltekhez és nagyon hamar hozzászokott a rendszerhez.
 
k2
 
– Alig több mint egyheti itt-tartózkodás után viszont már el is hagyta Salgótarjánt a légiós posztra kiszemelt amerikai Tyler Stewart. Mi áll az ő gyors távozásának hátterében?
– Rendkívül bosszantó ez a helyzet, hiszen Tyler karaktere alapjaiban véve határozta meg a nyári építkezést. Sajnos, mint utólag kiderült, egy olyan sérüléssel érkezett, ami gátolta őt abban, hogy segíteni tudja a csapatot. Kora augusztusban agyrázkódást szenvedett és ebből nem tudott még teljesen felépülni, ezért bejelentette, hogy felhagy a profi sportolói karrierrel. Ezzel a döntéssel igazából nem tudunk mit kezdeni, hisz’ erőszakkal nem kényszeríthetünk senkit arra, hogy márpedig folytassa és nem is szeretnénk.
– Mindezek fényében várható még további mozgás a keretben?
– A napokban viszonylag sok háttérmunkát végeztünk a vezetőséggel közösen, hiszen szeretnénk, ha egy külföldi játékos már a szezon elejétől a rendelkezésünkre állna. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy megtaláljuk ezt a hiányzó láncszemet. Öröm az ürömben, hogy öt lejátszott felkészülési mérkőzést követően pontosabb képet látunk arról, hogy milyen típusú kosárlabdázó illik a már rendelkezésre álló kerethez.
– Ha már az edzőmérkőzéseket említetted, kérlek emlékezzünk meg ezekről is néhány mondatban.
– A tesztmeccsek sorát Százhalombattán nyitottuk. Az alapozás második hetét zártuk a Zöld csoport egyik favoritjánál, amely már az első félidőben egyértelművé tette, hogy előttünk jár a felkészülésben. Az első húsz percben nem igazán voltunk nyomon, védekezésben mindenhonnan lemaradtunk, a támadójáték pedig akadozott. A második félidőre védekezésben rendeztük a sorokat, de támadásban csak a szerzett labdákból és lepattanók utáni tranzíciókból voltunk eredményesek. A felkészülés harmadik hetének végén azután Fóton volt jelenésünk. Bajnoki riválisunk kerete a nyáron átalakult és azt gondolom kijelenthető, hogy erősödött is. A mérkőzés nagy részével elégedett voltam, bár a támadójátékunk döcögött, de az első három hétben nem is ezen volt a hangsúly. A védekezésünk viszont egy negyedet leszámítva végig jól működött. Ez a találkozó nagyon jól szolgálta a felkészülésünket, hiszen a Fót ellen több mindent lehetett gyakorolni a pálya mindkét oldalán. A következő hétvégén egy nemzetközi tornán szerepeltünk Losoncon, ahol elsőként a szlovák extraligás Iskra Svit volt az ellenfelünk. A négy amerikai légióssal felálló Svit az elején szó szerint ránk ijesztett. Óriási fizikális hátrányt és atletikus különbségeket kellett pótolnunk, amire az első három-négy percben nem voltunk képesek. Lényegében már a nyitónegyed derekán elléptek azzal a különbséggel, amivel végül meg is nyerték a mérkőzést. Pozitívum, hogy őket sem engedtük nyolcvan pont fölé, a mérkőzés hátralevő harmincöt percében megnehezítettük a dolgukat és kiegyenlített párharc folyt a pályán. A torna második napján a csoportrivális MAFC várt ránk. Budai ellenfelünknél akadtak hiányzók és sajnos mi sem tudtunk teljes kerettel kiállni, hiszen Simó Bence a pénteki mérkőzés első negyedében sérült le, Tyler pedig a mérkőzés közben közölte velem, hogy nem képes folytatni a találkozót. Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a harmadik negyed második felében viszont meg tudtunk lépni és kétszámjegyűre emeltük a különbséget. A végén ugyanakkor sikerült teljesen elherdálnunk a magabiztosnak tűnő előnyt, igaz a döntő találatot végül Kalassai Martin vitte be egy saroktripla formájában. Legutóbb, szombaton a Tiszaújvárost láttuk vendégül. A borsodiak hiányos kerettel, kevesen érkeztek, ezért viszonylag hamar tetemes távolság alakult ki a két együttes között. A mérkőzés második fele már szinte semmilyen szinten nem segítette a felkészülésünket.
 
k5
 
– Akárcsak tavaly, ezúttal is Debrecenben indul számunkra a szezon, mégpedig szeptember 29-én, vasárnap. Milyen feladatok várnak még addig a csapatra, miben kell fejlődni, előre lépni a rajtig?
– Pénteken visszavágó a Tiszaújváros ellen. Támadójátékban még mindenképpen fejlődnünk kell, hiszen a felkészülés első négy hete elsősorban a védekezési rendszer felépítésével telt. Támadásban leginkább csak az alapvető mozgásainkat, illetve a korai játékainkat gyakoroltuk, az ötödik héten volt először, hogy rendesen öt-öt ellen, félpályás „figurákat” próbálgattunk. A hangsúly innentől kezdve, a következő két hétben, tehát leginkább ezen lesz.
 
Eredmények
Phoenix-MT Fót – Salgótarjáni KSE 79–71 (15–18, 14–20, 32–18, 18–15)
Fót: Herendic 8, Buzás 2, Richter 11/3, Gulyás M. 8, Juhos 16. Csere: Dancsecs 25/21, Csapai 4, Molnár D., Békési 3/3, Szabó N., Gémes 2. Edző: Surmann Gábor.
Salgótarján: Karanfilovszki 4, Kalassai 14/6, Hargitai 2, Prodanovics 11/6, Rékasi 9. Csere: Kazy 12/3, Ormai 4, Cserényi 4, Varga G. 8, Simó 3/3. Edző: Dániel Péter.
 
BK Iskra Svit (szlovák) – Salgótarjáni KSE 80–61 (29–14, 18–14, 12–15, 21–18)
Svit: Porter 20/9, von Lott 11/3, McClashan 4, Rozánek 7/3, Halabrin 7. Csere: Shittu 9, Blasko 3/3, Turza 14/3, Baláz 2, Matusek 3/3. Ezdő: Oleg Melescsenko.
Salgótarján: Karanfilovszki, Kalassai 7/3, Hargitai 7/3, Prodanovics 9/3, Rékasi 2. Csere: Ormai, Kazy 22/18, Simó, Stewart 8/3, Cserényi Marcell 6, Cserényi Martin, Varga G. Edző: Dániel Péter.
 
Salgótarjáni KSE – Tiszaújvárosi Phoenix KK 77–64 (28–16, 15–9, 19–11, 15–28)
Salgótarján: Karanfilovszki 10/6, Cserényi Martin 9/3, Kalassai 11/3, Prodanovics 5/3, Ormai 8. Csere: Kazy 23/15, Rékasi 7, Simó 2, Cserényi Marcell 2, Varga G., Holló, Balázs, Fekete B. Edző: Dániel Péter.
Tiszaújváros: Bata 10/3, Mester 19/9, Lakatos M. 3, Kovács Z. 3, Boinitzer 12/3. Csere: Bán 3/3, Kiss K. 9/6, Czimer 5/3. Edző: Lekli József.

Következő mérkőzés

Jászberényi KSE

Salgótarjáni KSE

2024. október 12., szombat, 17.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .