A DEAC fiataljaival szemben zárjuk az idei Piros-csoportos pontvadászatot.
 
A heroikus küzdelemben megnyert Óbudai Kaszások, majd a rövid úton elbukott Jászberényi KSE elleni szériákat követően az NB I/B-s pontvadászat alsóházi rájátszásának utolsó körében a Debreceni EAC U23-as együttese vár Dániel Péter legénységére. Az eddigiekhez hasonlóan ugyancsak az egyik csapat második sikeréig tartó párharc tétje a Piros-csoport tizenegyedik helye, s a felek előbb hétfőn négy órától a cívisvárosban, majd pénteken fél öttől Salgótarjánban csapnak össze (a harmadik találkozó, ha szükséges, vasárnap lesz Debrecenben). Az első mérkőzést megelőzően vezetőedzőnkkel beszélgettünk.
– Az előzetes várakozáshoz képest sokkal egyoldalúbb párharcban maradtunk alul az előző körben a jászberényi együttessel szemben. Kimondható, hogy részünkről egyértelműen a fáradtság számlájára volt írható a vártnál visszafogottabb produkció?
– Én egyértelműen ennek tulajdonítom. Egyrészt tíz nap alatt négy, illetve tizenkét nap alatt öt mérkőzést kellett játszanunk. A másik pedig a mentális, érzelmi kiégés, ami kulcsfaktor volt, hiszen vasárnap a Kaszások elleni párharc lezárása adott egy katarzis-élményt az egész csapatnak. Ott ugye bebiztosítottuk a Piros-csoportos tagságunkat, nehezen tudtunk, illetve nem is tudtunk már ugyanarra a szintre felpörögni utána.
– Voltak azért pozitívumai is ennek a két meccsnek?
– A jászberényi találkozón a második sor harcos, eredményes játéka mindenképp pozitívum. A visszavágón pedig a 17 éves Cserényi Martin teljesítményét lehet dicsérni, hiszen mondhatni a csapat élére állt támadásban és védekezésben is.
– Két, vagy három találkozó maradt még hátra, és a megszerezhető legjobb pozíció a tizenegyedik számunkra. Mennyire nehéz motivációt találni ezekre a szezonvégi, nem különösebben nagy téttel bíró összecsapásokra?
– Azt gondolom, hogy a Kaszások elleni párharc lezárásának mivolta miatt nehéz. Hiszen, ha metodikusan haladunk egy megszokott ütemtervvel, akkor egészen más az egésznek a forgatókönyve. De, ahogy korábban említettem is, ott lejátszottuk a szezon legnagyobb téttel bíró mérkőzését, amibe minden meglévő erőnket és energiánkat beleraktunk. Természetesen más elért eredmények, de kicsit olyan érzés, mintha a bajnoki döntő lezárása után még mérkőzéseket kellene játszani.
– Következő és egyben utolsó idei ellenfelünkkel, a DEAC U23-as együttesével szemben az alapszakaszban mindkétszer vereséget szenvedtünk. Ezúttal milyen mérkőzésekre számítasz?
– Nem tudjuk még, hogy mire számíthatunk, milyen felállásban lépnek pályára a debreceni fiatalok. Most már azért természetesen kihevertük a történteket, ki is tudtuk magunkat pihenni, így szeretnénk egy győztes szériával zárni a szezont.

Következő mérkőzés

Jászberényi KSE

Salgótarjáni KSE

2024. október 12., szombat, 17.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .