A biztos bennmaradást célozza meg átalakult, megfiatalított együttesünk.
 
A hét végén a DEAC U23-as csapatának vendégeként kezdi meg szereplését az NB I/B-s kosárlabdabajnokság Piros-csoportjának 2023/2024-es kiírásában a Salgótarjáni KSE felnőtt együttese. A debreceni Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban vasárnap délután négy órakor kezdődő összecsapás előtt Dániel Péter vezetőedzőt az elmúlt hetek, hónapok legfontosabb történései mellett az új szezonnal kapcsolatos várakozásairól kérdeztük.
– Mozgalmas nyári időszak van mögöttünk, melynek során az előző idényben végül tizenegyedikként befutott gárda állományát szinte teljes egészében lecseréltük. Milyen okok húzódtak meg a jelentős játékosmozgás mögött?
– Mindenképp szerettünk volna változtatni a koncepción. Megpróbálunk a korábbi évektől eltérő stílust felvenni és több húszas évei elején járó kosárlabdázót foglalkoztatni. Ez egyrészt hosszabb távon működőképesebb, hiszen így nagyobb időtávra tudunk tervezni, nem csak szezonról-szezonra gondolkodunk. Másrészt közvetlenül a felnőttcsapat alatt van jelenleg egy ütőképes, a korosztályos főtábla felsőházába jutást épp az előző hét végén kivívó U18-as együttesünk, melyből már többen teljes értékű tagjai az első keretnek. Mivel jelenleg nem nagy a korkülönbség köztük és a többiek között, jóval könnyebb nekik is adaptálódni a felnőtt kosárlabdához, mint egy győzelmi kényszerben pályára lépő, 28-30 éves játékosokra építő csapatban. Harmadrészt azt gondoltuk, hogy az én edzői stílusomhoz is jobban passzolhat egy fiatalabb brigád.
– Kérlek mutasd be pár mondatban az idei együttes tagjait, különös tekintettel az újonnan érkezőkre.
– A tavalyi csapatból Hargitai Krisztián, Vas-Teplán Miklós, Monye Jonatán és Martin, illetve Kiss Áron maradtak nálunk. Érkezett Lajsz Gergő, aki egyéves olaszországi kitérő után igazolt vissza Magyarországra. Ő korábban több A- és B-csoportos együttesben is megfordult, jelenléte nagyon fontos lesz mindkét palánk alatt. Karanfilovszki Valentino egy év után ölti újra magára az SKSE mezét. Neki, és a Nagykőrösről érkező Váits Olivérnek lesz a feladata, hogy fazont szabjon a csapatnak. Azt gondolom ezzel nem is lesz probléma, ők egyébként korábban már a Rátgéber Akadémián voltak csapattársak. Mezőnyposztokra érkezett Kalassai Martin Ceglédről (ő szabály szerinti fiatal), valamint Gaál Bence Tiszaújvárosból. Mindketten magas, erős felépítésű játékosok, akik kintről is veszélyesek. A palánk alatti szekció Ormai Botonddal és Köcse Bálinttal egészült ki. Boti egy nagyon sokoldalú, fizikális játékos, aki képes több poszton jól védekezni. Bálint sajnos egy kisebb sérüléssel bajlódik a felkészülés eleje óta. A már fent említett U18-as csapatból a Cserényi-ikrek, Marcell és Martin, Szabó Dani, valamint Balázs Marci készülnek folyamatosan a felnőttcsapattal. Számukra nagyon hasznos, hogy már 16-17 évesen szokhatják ezt a légkört és teljes értékű felnőtt edzésmunkát tudnak végezni. A tervek szerint már idén is egyre több lehetőséget kapnak majd.
 
DP 0922
 
– Látható tehát, hogy az előző garnitúrához képest teljesen más profilú keret állt össze, főleg a korösszetételt, rutint tekintve, ráadásul a csapatépítést is szinte a nulláról kellett kezdeni. Hol tart jelenleg ez a munka, mennyire áll készen a gárda a rá váró feladatokra?
– Ahogy egy ilyen fiatal csapatnál arra számítani lehet, igazi hullámvasút volt a felkészülésünk. Néha kifejezetten harapósak voltunk, máskor viszont fülünket-farkunkat behúzva kosárlabdáztunk. A felkészülési mérkőzések alatt többször produkáltunk „A” és „B” félidőt. Az én feladatom lesz, hogy a szezon során a hullámvölgyekből gyorsan kijöjjünk. Ehhez rengeteg minőségi munkára lesz szükség a mindennapokban. A csapat nagy része a kosárlabda mellett gimnáziumba, egyetemre jár, ezért lesznek olyan napok, amikor nem tudunk majd teljes kerettel készülni, de azért is vagyunk tizenhatan, hogy egy-két hiányzó esetén is normálisan gyakorolhassunk.
– Reálisan nézve milyen célokért küzdhet együttesünk az NB I/B-s pontvadászat Piros-csoportjának 2023/2024-es idényében?
– Nehéz még ilyenkor jósolgatni. Azt gondolom, hogy – sorrend nélkül – a Vasas-PVSK-Cegléd trió fog az élen végezni. Mögöttük jöhet talán a MAFC és innentől kezdve nagyjából bárki lehet bárhol. Mi szeretnénk azt elérni, hogy az alapszakaszt követően ne kelljen közvetlenül a kiesés ellen játszanunk. Ami talán ennél is fontosabb, hogy ebben az évben kell elkezdenünk kiépíteni egy pozitív kultúrát a csapat körül. Van egy stílusirány, fiatal kosárlabdázók alkotta keret, melynek tagjai nyitottak, képesek kreatívan, kombinatívan támadni és mindent megtesznek azért, hogy egy igazán jól védekező csapat legyünk.
– A bajnokság nyitó fordulójában az előző évad egyik meglepetéscsapatánál, a DEAC U23-as alakulatánál vendégeskedünk. Mit kell tudni a riválisról és milyen mérkőzésre számítasz a vasárnapi idénynyitón?
– Ilyenkor, a rajt előtt mindig sok a kérdőjel, de ez most hatványozottan igaz, hiszen nem lehet tudni, hogy milyen kerettel állnak ki éppen a debreceniek. Sok volt a távozó és érkező náluk is. A csapat meghatározó játékosai az A-csoportos csapattal edzenek, rendkívül mély a keretünk, s véleményem szerint idén is nagyon veszélyesek lesznek mindenkire. Azt gondolom, hogy a kilátogató nézők egy fiatalos, lendületes, fizikális, de színvonalas, modern kosárlabdát fognak látni.
 
Csapat

Következő mérkőzés

Jászberényi KSE

Salgótarjáni KSE

2024. október 12., szombat, 17.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .