A második félidőben fordítottuk meg a helyosztó párharc első mérkőzését.
 
Kiegyenlített küzdelmet, mozgalmas, gólokban gazdag játékot hozott az NB I/B-s bajnokság tizenegyedik helyének megszerzéséért vívott párharc szerda esti nyitómérkőzésének első negyede, melynek során a hazaiakat eleinte a gyors egymásutánban kilenc pontot berámoló Herendic, majd a kispadról remekül beszálló Kuttor repítette. A kisszünet után ugyanakkor támadásban eléggé megtorpant a Dániel-csapat, amit kihasználva a Farkas és Czura találataira, valamint Armaghani hasznos mezőnyjátékára alapozó óbudaiak fokozatosan átvették a találkozó irányítását, sőt a félidő hajrájában többször is hét-nyolc ponttal elhúztak. A 41–37-es vendégvezetésről induló harmadik felvonásban azután, a feljavuló Dragasevics és az együttesét továbbra is remekül mozgató Herendic révén, hamar visszaragadták a kezdeményezést a tarjániak, akiknek ugyanakkor a játékrész végén bemutatott 11–3-as futásuk dacára egyelőre nem sikerült lerázniuk magukról riválisukat. A Kaszások egészen 64–61-ig szorosan tapadtak a mieinkre, a záró periódus derekán megindított 15–2-es SKSE-roham ellenben a legfontosabb kérdéseket immár végképp eldöntötte. Az utóbbi találkozóikhoz képest javuló formát mutató piros-feketék összességében megérdemelten diadalmaskodtak, s a szombat este hét órakor kezdődő fővárosi visszavágó alkalmával akár véget is vethetnek a sorozatnak, s egyben bajnoki szezonuknak.
 
NB I/B, Piros-csoport, 11. helyért, 1. mérkőzés
Salgótarjáni KSE – Óbudai Kaszások 79–68 (24–23, 13–18, 23–16, 19–11)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 100 néző, vezette: Gál J., Földi, Drenyovszki.
Salgótarján: Herendic 21/3, Dragasevics 12, Monye M. 8, Hargitai 5/3, Takács A. 10/3. Csere: Kuttor 11/3, Vas-Teplán 4, Molnár M. 4, Geiger 4. Edző: Dániel Péter.
Kaszások: Czura 19/6, Tichov 2, Boros M. 10/6, Armaghani Á. 11, Ormai 2. Csere: Farkas D. 11/3, Rosemond 6/6, Láncos 2, Bartos 2, Varsányi 3/3, Lőrincze, Bodnár. Edző: Takács Máté.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–7, 8. perc: 20–15, 15. perc: 26–34, 18. perc: 32–39, 23. perc: 45–44, 28. perc: 54–52, 34. perc: 68–61, 37. perc: 73–61. 
 
Dániel Péter: – Már az első félidőben is egészen jó helyzeteket alakítottunk ki, a nagyszünet után pedig ezek kihasználásában is jócskán fel tudtunk javulni. A védekezésünk ugyanakkor az egész mérkőzés folyamán jól működött, s mindezeknek köszönhetően végül magabiztosan győztünk. Szombaton szeretnénk lezárni a párharcot!
Takács Máté: – Csalódáskeltő volt ez a mérkőzés, hiszen a második félidőben tulajdonképpen magunkat vertük meg. Ami az első húsz percben jól működött, azt a szünet után gyakorlatilag kidobtuk és ok nélkül változtattunk a játékunkon. Az egy dolog, hogy a bajnokságnak ez a szakasza már nem motiváló bizonyos játékosok számára, azonban az megengedhetetlen, amit a fordulás után produkáltunk. Természetesen vállalom a felelősséget, de pár embernek azért szintén magába kellene néznie. Gratulálok az ellenfelünknek, remélem szombaton ki tudunk egyenlíteni.

Következő mérkőzés

MEAFC-Peka Bau / Debreceni EAC U23

Salgótarjáni KSE

Időpont később

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .