Az Óbudai Kaszások elleni mérkőzésekkel zárja a szezont csapatunk.
 
Az NB I/B alsóházi rájátszásának előző körében a Phoenix-Megyeri Tigrisek Fót gárdájával szemben kettős vereséggel vérzett el Dániel Péter legénysége, amely a Piros-csoport 11. helyének megszerzéséért az Óbudai Kaszások együttesével csap össze. Az egyik fél második sikeréig tartó párharc első mérkőzésének szerdán 18 órától a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok ad otthont, majd szombaton este héttől a fővárosban randevúznak egymással a csapatok. A sorozat nyitányát megelőzően a mieink vezetőedzőjével beszélgettünk.
– Némileg várható volt azért, hogy egy hónapos kényszerszünet után nem lesznek csúcsformában a játékosok, ám a Megyeri Tigrisek elleni hazai odavágó ezzel együtt is minden borúlátó várakozást alulmúlt. Meglepett, hogy ennyire gyenge teljesítménnyel rukkolt elő a csapat?
– Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondjam, sajnos ez benne volt a levegőben. Az utolsó pillanatban csúsztunk ki a legjobb nyolc közül, ott igazából el is szállt a motiváció, s persze a többhetes meccsnélküli időszak sem tett jót.
– Bár a fóti visszavágón azért már lényegesen jobban nézett ki a gárda, a második mérkőzés is vereséggel zárult, így a rivális kettős győzelemmel lépett át rajtunk. A felek jelenlegi állapotában ez volt a realitás?
– Igen, a keddi meccsre több mindenben is fel tudtunk javulni, de összességében ez volt a realitás ebben a helyzetben.
– Az alsóházi rájátszás utolsó körében az Óbudai Kaszásokkal találkozunk, a tét a Piros-csoport tizenegyedik helye. Mire számítasz ebben a párharcban?
– Nehéz mit mondani, mire számítani, a bajnokság érdemi része lezárult. Szeretnénk természetesen pozitív élményekkel, jobb szájízzel befejezni a szezont.
– Bármi történjen is a Kaszások elleni sorozatban, összességében azért elmondható, hogy eredményességben az elvárások alatt teljesített a csapat. Felnőtt szinten újonc edzőként milyen fontos tapasztalatokkal gazdagodtál ebben a meglehetősen hullámzóan alakuló szezonban?
– Ezzel nem feltétlenül értek egyet, hiszen a bajnokság előtt a legtöbb rivális úgy kalkulált velünk, hogy egyértelműen a kiesés ellen fogunk küzdeni. A vége abban a tekintetben persze csalódás, hogy az utolsó pillanatban lemaradtunk a playoff-ról, azonban, ha az összképet nézzük, nem teljesítettünk alul. Nekem személy szerint egyébként nagyon hasznos és pozitív volt ez az idei szezon, rengeteg tanulsággal. Hamarosan jön a nyári szünet, minimális pihenéssel, s közben már zajlik a jövő évi keret kialakítása.

Következő mérkőzés

MEAFC-Peka Bau / Debreceni EAC U23

Salgótarjáni KSE

Időpont később

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .