Nehéz mérkőzésre számítunk, de mindenképpen győzni szeretnének Óbudán.
 
A dobogóesélyes MAFC együttesétől elszenvedett kilencpontos hazai vereségét követően NB I/B-s pontvadászat Piros-csoportjának hét végi, tizenhatodik fordulójában az Óbudai Kaszások (11., 5-10) otthonában lép pályára csapatunk. A Kaszások-csarnokban szombaton 16.45 órakor kezdődő találkozó felvezetésében Dániel Péter vezetőedző volt segítségünkre.
– A múlt vasárnapi, MAFC elleni hazai vereséget a mérkőzést követő nyilatkozatodban egyértelműen hozzáállásbeli problémákkal magyaráztad. Néhányat aludva a történtekre és nyilván alaposan kielemezve a találkozót, továbbra is fenntartod ezen véleményedet?
– Természetesen nem csak erre vezethető vissza a vereségünk, hiszen a MAFC egy jó játékosokból álló, szervezett együttes. Azonban egy-egy ilyen csapaton belüli lehúzó erő elveszi tőlünk annak az esélyét, hogy megverhessünk ilyen erősségű ellenfeleket.
– Úgy érzed, hogy amennyiben a játékosok jobban bíznának magukban, akkor az erősebb riválisok ellen is benne lenne a csapatban a siker lehetősége? Ebben az esetben, miként lehetne rávenni a srácokat, hogy ellenféltől függetlenül, minden meccsen kihozzák magukból a maximumot?
– Azt gondolom, nem az a probléma, hogy nem bíznak magukban a játékosok, hanem talán nem mindenki akarja ugyanannyira a győzelmet, vagy ha akarja is, nem tesz meg minden tőle telhetőt azért, hogy sikerüljön azt elérni. Természetesen az én feladatom és az én felelősségem az, hogy ezeket a problémákat ilyen, vagy olyan módon orvosoljam. Véleményem szerint, ha a csapatban mindenki egyirányba evez majd, akkor lehet esélyünk arra, hogy az említett erősebb riválisokat is le tudjunk győzni.
– Szombaton egy, a tabellán hátrébb álló csapattal találkozunk, s mindenképpen bíztató, hogy a szezon eddigi részében az ilyen mérkőzéseken még egyszer sem szenvedtünk vereséget. Ugyanakkor, miként azt korábban már mi is sokszor megtapasztalhattuk, Óbudán soha nincsen könnyű dolguk a vendégcsapatoknak. Mindezek figyelembevételével, mit vársz a Kaszások elleni összecsapástól?
– Ebben a bajnokságban minden mérkőzés és pláne minden idegenbeli szereplés nagyon nehéz, így ez a szombati sem kivétel. Ráadásul felettébb csalóka a Kaszások eddigi mérlege, hiszen rengeteg sérüléssel kellett megküzdeniük a szezon első felében. Mi a hét elején szintén nem tudtunk teljes létszámban edzeni, de ez az utóbbi napokban kiegyenesedni látszik, tehát komplett csapattal készülünk a találkozóra és nyerni utazunk a fővárosba!

Következő mérkőzés

Jászberényi KSE

Salgótarjáni KSE

2024. október 12., szombat, 17.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .