Dániel Tamás klubmenedzser közleménye a városi sportcsarnok felújításáról.
 
E hét csütörtökön tudtuk tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy közel egyéves munkát követően sikerült anyagi forrást találni a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok parkettájának és világításának a cseréjére. A bejelentést a létesítményben tettük meg, méghozzá Becsó Zsolt országgyűlési képviselő és Sántha Gergely, a Diósgyőri VTK elnökének társaságában. Természetesen szerettük volna, ha a város vezetése is megjelenik, de Fekete Zsolt polgármester jelezte, hogy előbb a közgyűlési döntést akarja megvárni és ő csak utána kíván a nyilvánosság elé állni. Sajnos az üggyel kapcsolatban néhányan felvetettek szóban és írásban ellenvéleményt, így Fekete Zsolt is közölt egy rövid bejegyzést a Facebook oldalán, tehát mindenféleképpen szerencsésnek tartom, hogy az alábbiakban, egyszer, s mindenkorra tisztázzuk a tényeket.
Ezelőtt négy évvel, mint a kosárlabdacsapatot működtető társaság, vállaltuk, hogy a TAO támogatás terhére felújíttatjuk a városi sportcsarnok már eredetileg sem szerencsés választásnak bizonyuló parkettáját, ami mostanra szinte használhatatlanná vált. Ennek fejében ingyenes teremhasználatot ígért számunkra az önkormányzat. Sajnos a megítélt keretet nem tudtuk teljes egészében feltölteni, mert elsősorban a működési költségeket kellett a TAO támogatásból finanszíroznunk. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy természetesen kifizetjük a terembérletet, amit azóta is féléves bontásban megteszünk. Időközben ugyanakkor változott a TAO programok elbírálásának prioritása, ezért az ilyen, meg nem kezdett beruházásokat leghátra sorolták. Új lehetőségek felkutatásán kellett tehát elgondolkodnunk, ahhoz viszont, hogy más forrást tudjunk bevonni ebbe a projektbe – ami időközben már a világítás cseréjével is bővült –, le kellett zárnunk a TAO pályázatunkat. Két állami forrást nyilván nem lehet igénybe venni egyazon beruházáshoz, ezért 2020 végén lemondtunk a pályázatról, aminek következtében vissza kellett fizetnünk 28 millió forintot. Ez nagy érvágás volt számunkra, éppen ezért nemrégiben kértem is Fekete Zsolt polgármestert, hogy segítsen olyan üzleti partner bevonásában, aki az így keletkezett lyukat, ha csak részben is, de be tudja tömni.
Az előző év tavaszán azután újabb lehetőségeket is kerestünk a megoldásra, így egy megbeszélés erejéig le tudtam ülni Orbán Viktor miniszterelnök akkor újonnan kinevezett sportügyi főtanácsadójával, dr. Schmidt Ádámmal is. A régi kapcsolatunkra való tekintettel, és mert alapjában véve egy nagyon segítőkész emberről van szó, ő felvetett néhány lehetőséget. A legkézenfekvőbb és leggyorsabbnak tűnő finanszírozást a regionális sportfejlesztési alap terhére lehetett elképzelni, ami ugye kormányzati pénz. Elindultunk ezen az úton, ahol már Becsó Zsolt is beszállt a történetbe, így többször tudtunk tárgyalni az EMMI sportállamtitkárságával. Részben a képviselő úr határozott fellépésének köszönhetően az EMMI végül is a támogatásáról biztosított minket, amiért hálával tartozunk a dr. Szabó Tünde által vezetett hivatalnak, illetve külön Sárfalvi Péter helyettes államtitkárnak. Ezekkel a megbeszélésekkel párhuzamosan folyamatosan egyeztettünk a DVTK vezetésével is, akik az előbbiekben említett alapot kezelik. Sántha Gergely elnök úr rendkívül segítőkész volt, pozitívan állt az ügyünkhöz, a megoldást kereste, ami gyakorlatilag ez év február végére meg is született.
Természetesen folyamatosan tájékoztattam az önkormányzat képviselőit a lehetőségekről, a tárgyalások előrehaladásáról, míg végül március eleji találkozónkon először én számoltam be a sikerről Fekete Zsolt polgármester úrnak, majd pedig még ugyanaznap a DVTK elnöke és egyik, az operatív lebonyolítást végző munkatársa is hivatalosan bejelentette Salgótarján vezetésének, hogy mintegy száznyolcvan millió forintot átcsoportosítanak, amiből megvalósulhat a sportcsarnok parkettájának és világításának a cseréje.
Akkor abban a forgatókönyvben egyeztünk meg, hogy a március 29-én esedékes közgyűlésre beviszik az előterjesztést, hogy a város hozzájárulása is meglegyen a beruházáshoz. Ekkor vetődött föl az is, hogy jó lenne hamarabb nyilvánosságra hozni az ügyet, hogy a képviselők ne az ülésen szembesüljenek azzal először. Ezt a bejelentést tettük meg a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol sajnos a város vezetése nem jelent meg.
Fekete Zsolt polgármester Facebook bejegyzésében vannak olyan mondatok, amelyekkel alapvetően nem tudok mit kezdeni, hisz’ egy ilyen siker elérése nem egyéni érdekek mentén történik, mert, úgy gondolom, egy városi intézmény megújítása, százszázalékos támogatással, minden salgótarjáni csapat, sportoló, szurkoló, itt lakó számára hasznos. Ráadásul jelenleg mind a parketta, mind pedig a világítás állapota kritikán aluli, már nem felelnek meg azoknak a kritériumoknak, amelyeket nemzeti bajnokságban szereplő csapatoknál kötelezően elvárnak, legyen az kosárlabda, kézilabda, vagy futsal. Nem tudom elképzelni, hogy Magyarországon van olyan település, amelyik, ha a saját intézményének a fejlesztésére százszázalékos támogatású összeget kap, azt ne használja föl azonnal. A probléma nagysága miatt is minél hamarabb lépni kell, hisz’ a közgyűlés határozata után tud elindulni a közbeszerzés és a nyár első felében kezdődhet a kivitelezés. Ez azt jelenti, hogy szeptember végére, október közepére már lehet egy megújult sportcsarnokunk. Hogy ez némi kényelmetlenséggel jár minden érintett számára, azt gondolom, be lehet vállalni a cél érdekében.
Mivel alapvetően folyamatos volt a résztvevők között a kommunikáció, úgy vélem, hogy csak minimális félreértésről, félrehallásról van szó, ebből adódhatnak látszatanomáliák. Én és a mögöttem lévő kollégák mindig azon dolgoztunk, hogy ennek a városnak, az itt lakóknak jobb legyen. Most már több mint harminc éve.
 
 

Következő mérkőzés

Jászberényi KSE

Salgótarjáni KSE

2024. október 12., szombat, 17.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .