Az őszihez hasonló blamát mindenképpen el kellene kerülni Jászberényben.
 
Amolyan „most vagy soha” hangulatban várhattuk múlt szombati, TF-Budapest elleni összecsapásunkat, ám a mieinknek remek kezdésünk ellenére végül a középmezőnyhöz tartozó fővárosi alakulat ellen sem sikerült megszakítaniuk immár öt találkozót felölelő kudarcsorozatukat. Újabb hazai botlását, valamint az alsóházi rivális Pápa hétfői sikerért követően együttesünk, 4-15-ös győzelem-vereség mutatójával, ismét a Piros-csoport utolsó előtti helyére csúszott vissza, ami úgy tűnik a gyenge szezonkezdés dacára még néhány hete is a gárda „feltámadásában”, s legjobb nyolc közé kerülésében bizakodó Dániel Tamás hitét is megingatta.
– Nem voltak túl sokan a hét végi mérkőzésünkön, ha nem én lennék a klubmenedzser, én se mentem volna, ezért kevesen hallhatták élőben, hogy a negyedik negyed előtt megpróbáltam néhány dolgot elmagyarázni a fiúknak, de, mint kiderült, sajnos hiába – kezdte szokásos, ám ezúttal jóval rövidebbre fogott heti helyzetértékelőjét sportvezetőnk. – Nagy valószínűséggel ennyit tudnak, ennyire képesek. Szembe kell néznünk a keserű valósággal, hogy a kiesés ellen fogunk játszani. Azért nem azt mondom, hogy küzdeni, mert ahhoz másik csapatot kellene összerakni. Az biztos, hogy mindenki számára egyértelmű és érezhető lesz a hozzáállásom megváltozása. Egyetlen értelmes dolgot tehetek, a következő bajnoki évre koncentrálok és megkeresem azokat, akikkel még érdemes kosárlabdát csinálni Salgótarjánban.
Mindez egyáltalán nem tűnik bíztatónak a bajnoki folytatást tekintve, különösen egy olyan kirándulás előtt, amely most pénteken vár legénységünkre. Karanfilovszkiék ugyanis a pontvadászat huszadik fordulójában annak a jászberényi gárdának az otthonába látogatnak, amely a felek őszi, salgótarjáni meccsén rekordkülönbséget jelentő, kerek félszáz ponttal bizonyult jobbnak (51–101). A Bercsényi tornacsarnokban este fél hatkor kezdődő találkozón ugyancsak egyértelmű esélyesnek számít Földi Sándor bajnokaspiráns csapata, amelynek ráadásul múlt heti, meglepően súlyos Vasas elleni fiaskóját követően szurkolói felé is van némi törleszteni valója.
– Szerintem tök mindegy, hogy idegenben játszunk, vagy itthon, hogy a Jászberénnyel, vagy a TF húszéves fiataljaival, nem nehéz megjósolni ennek a meccsnek a végét sem – fogalmazta meg az összecsapással kapcsolatos, nem túlzottan optimista várakozásait Dániel Tamás, akinek szavaihoz annyit azért hozzáfűzhetünk, hogy ha a győzelem nem is, a tisztes helytállás még jelenlegi, „nyomorúságos” helyzetünkben is joggal elvárható.

Következő mérkőzés

MEAFC-Peka Bau / Debreceni EAC U23

Salgótarjáni KSE

Időpont később

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .