Ismét hosszabbításos meccsen maradtunk alul a Kaszások csapatával szemben.
 
Az alsóházi rivális Pápa otthonában aratott múlt vasárnapi, önbizalomnövelő sikerüket követően hét közben újra egy közvetlen vetélytársukkal találkoztak a tarjániak, akik a szerda esti, Óbudai Kaszások elleni hazai összecsapásuk első tíz percében meglehetősen felemás teljesítményt nyújtottak. Amíg ugyanis támadásban a piros-feketék kimondottan lendületesek, s, elsősorban Dragasevics és Molnár Marcell révén, felettébb eredményesek is voltak, hátul jó néhányszor elbámészkodtak, aminek következtében a Karadvic-Czirbus páros góljaival lépkedő látogatók a játékrész nagyobb részében szorosan a nyomukban maradtak. A kisszünetre, a remekül beszálló Cooper labdaszerzéseire és dupláira, valamint Kuttor ziccereire épített 10–2-es futásuknak hála, ugyan sikerült hét ponttal elhúzniuk a mieinknek, ám a Király-tanítványok az újrakezdést követően, védőmunkájuk addigi színvonalát többé-kevésbé megtartva, az előrejátékban is eléggé visszaestek. Az SKSE a második periódus első bő öt percében mindössze hét pontot dobott, amit kihasználva az ekkortájt főként Czura által húzott fővárosi legénység a félidő lefújásához közeledve egyenlíteni tudott. A sűrű kosárváltásokkal tarkított hajrában viszont Hargitaiék is újból megemberelték magukat, így végül 45–41-es hazai vezetéssel vonulhatott pihenőre a két alakulat.
A fordulás után Molnár Dániel két gyors kosarával hamar kilenc egységre növelte előnyét a tarjáni csapat, s noha Czura és Karavdic jóvoltából a folytatásban többször is közelebb lopakodtak a Kaszások, a hullámzóan alakuló etap utolsó szakaszában Cooper és Molnár Marcell találataival a mieinknek sikerült visszacsikarniuk korábbi fórjukat (67–58). Sőt, az ekkor már egyik legjobbjukat, a térdfájdalmak miatt kiváló Dragasevicset nélkülöző piros-feketék a záró negyed elején, Cooper újabb kosaraival, a mérkőzés folyamán először tíz fölé tornázták a különbséget, mindez azonban még mindig nem volt elég ahhoz, hogy megtörje a szívósan küzdő Armaghani-legénységet. Az addig nem különösebben remeklő Fekete 72–61 után haladéktalanul beindította a dobógépet, s távoli kosaraival pillantok alatt visszahozta a meccsbe a vendégeket. Ráadásul ekkor az SKSE egy másik húzóemberét, a súlyos bokasérülést szenvedő Coopert is elveszítette, s a lélektani fölényét kihasználó óbudai gárda, Czirbus hét- és Fekete öt pontjával, nem csak hogy egalizált, de a végjáték kezdetére a vezetést is átvette (79–82). Molnár Dániel gyors egyenlítését követően mindazonáltal a tarjáni csapat az utolsó percben kétszer is a győzelemért támadhatott, ám mindkét potenciális meccsnyerő dobás kimaradt, így a felek küzdelme, akárcsak ősszel, ezúttal is hosszabbításba torkollott.
A hazai részről sok kapkodást és rossz döntést hozó ráadás hőse pedig, miként legutóbb, ismét Fekete Viktor lett, aki az extra játékrész elején és végén is bevágott egy-egy kulcsfontosságú triplát, rendkívül értékes sikerhez juttatva ezzel a kiesőzóna elhagyásáért folytatott versenyfutásban lépéselőnybe kerülő óbudai együttest.
 
NB I/B, Piros-csoport, férfiak, 14. forduló
Salgótarjáni KSE – Óbudai Kaszások 88–90 (26–19, 19–22, 22–17, 15–24, 6–8) - hu.
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 70 néző, vezette: Lengyel, Sallai, Domán.
Salgótarján: MOLNÁR M. 18/6, MOLNÁR D. 20/9, Dragasevics 8/3, KUTTOR 12/6, Takács A. 6. Csere: COOPER 17, Nshimba 2, Hargitai 5, Karanfilovszki, Monye M. Edző: Király Márió.
Kaszások: CZURA 17/6, FEKETE V. 24/18, Kalassai, KARAVDIC 25/9, CZIRBUS 19/3. Csere: Mészáros B. 2, Vígh 3, Konta, Vas-Teplán. Edző: Saeed Armaghani.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 12–8, 8. perc: 20–17, 14. perc: 31–27, 18. perc: 39–39, 23. perc: 52–43, 28. perc: 60–56, 33. perc: 72–61, 39. perc: 79–82, 43. perc: 84–87.
 
Király Márió: – Az ág is húzza csapatunkat... Az első félidőben sok-sok figyelmetlenség után kaptunk könnyű kosarakat, a második játékrészben pedig egymást követően két kulcsjátékosunk is sérülést szenvedett. Ezt látva az óbudaiak vérszemet kaptak, s visszajöttek a meccsbe, majd a hosszabbításban meg is nyerték azt. Gratulálok a vendégegyüttesnek!
Saeed Armaghani: – Gratulálok mindkét csapatnak, azt gondolom, egy kifejezetten színvonalas mérkőzést tudtunk játszani a jó teljesítményt nyújtó salgótarjániakkal. Hál’ istennek a játékosaink hittek abban, hogy jó erőkből álló riválisunk ellen idegenben is van keresnivalónk és a teljes mérkőzésen koncentráltak tudtunk maradni, aminek a jutalma egy értékes győzelem lett. Negatív szériából jöttünk, ezért nagyon kellett már nekünk ez a siker, amihez még egyszer gratulálok csapatomnak!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .