Nehéz küzdelemre számíthatunk, de a két pont begyűjtése a célunk.
 
A Veszprém elleni, nagy csatában kivívott hétközi sikerét követően az NB I/B Piros-csoportjának 22. fordulójában a 8-13-as mérlegével a tabella tízedik helyén álló Nagykőrösi Sólymok KE vendégeként lép pályára együttesünk. A Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban vasárnap este hét órakor kezdődő összecsapás felvezetésében Dániel Tamás klubmenedzser volt segítségünkre.
– Nem egészen úgy alakult legutóbbi fellépésünk, ahogyan arra előzetesen számítottunk, ám a lényeg, hogy, mégha a végén némi szerencsével is, de sikerült begyűjtenünk az újabb két pontot. Miként értékeli a Veszprém elleni találkozót?
– Most hadd kezdjem azzal, hogy igazán büszke vagyok a fiúkra, mert, eddig legalábbis, egy remek februárt produkáltak. Amennyire vergődtünk januárban, most ez a sorozat legalább annyira szép. És hadd hívjam fel a figyelmet arra is, hogy mindez Salgótarjánban történik, ahol azért az ilyen produkciókat folyamatos hegymenetben kell megvalósítani. Valószínűleg nem kell ecsetelnem, hogy mennyivel több anyagi lehetősége van egy Nyíregyházának, egy Veszprémnek, egy pécsi Rátgéber Akadémiának, vagy esetleg a budapesti csapatoknak. Szóval ezen a meccsen is lehetett látni, hogy nagyon elszántak, kemények, tudatosak vagyunk és végre azt is láttam, hogy fejben is felkészültünk a mérkőzésre, ráadásul szerettünk is kosárlabdázni. Annak ellenére, hogy rengeteg fiatal játszik a veszprémieknél, egy nagyon szépen összerakott társaságról van szó, hisz a három idősebb, rutinosabb játékos nagyon erős gerincet ad nekik, a többiek pedig hozzáteszik még azt, amit hozzá kell. Ennek megfelelően nagy adok-kapok volt az első félidőben, ahol tényleg igazán extrán dobtunk, tehát a fiúk rácáfoltak arra, amit a meccs előtt nyilatkoztam. De mondjuk az is látszott, hogy még hatvan dobott pontnál sem tudjuk leszakítani a vendégeket, mert ők is kimagasló támadójátékot produkáltak. Én azt gondolom, hogy a mérkőzést a harmadik negyedben sikerült megnyerni, elsősorban azzal, hogy szigorítottunk a hátsó alakzatokon és nem engedtünk annyi könnyű kosarat, mint az első kettőben. Ez azért egy kicsit meg is bosszulta magát, mert a negyedik negyed közepére, főleg fejben, egy kicsit elfáradtunk, szétestünk és ezt nagyon jól használták ki a vendégek. Viszont a sors igazságtalansága lett volna, ha ők nyernek, mert ez a meccs a miénk volt, aztán egy pici szerencsével a miénk is lett. Fontos győzelem volt, mert ezzel kissé átrendeztük az élmezőny állását és pillanatnyilag igen kedvező helyen állunk.
– Viszont, ha ezt a remek pozíciót az alapszakasz végéig meg is szeretnénk őrizni, akkor a hátralévő öt fordulóban sok kisiklást már nem engedhetünk meg magunknak. Ennek ismeretében mire számít a hét végi, kiskunfélegyházi találkozón?
– Való igaz, hogy a Veszprém legyőzése is akkor ér valamit, ha a Nagykőrös elleni mérkőzést is behúzzuk. Ami egyáltalán nem lesz könnyű, mert egy rendkívül szívós, agresszív, a kosárlabda minden szabályos és néhány kevésbé szabályos trükkjét is bevető társaság lesz az ellenfelünk. Biztos vagyok abban, hogy igazi presztízscsatának tekintik az ellenünk vívandó meccset, úgyhogy minden rosszra fel kell készülnünk. Óriási fegyvertény lenne, ha most is tudnánk nyerni, mert a sorsolás annyiban kegyes hozzánk, hogy közvetlen riválisaink igen nehéz meccseket játszanak még. Tehát adott a feladat, pillanatnyilag a harmadik helyen állunk, ezt kellene megtartanunk. Itt teljesen egyértelmű, hogy ismét a védekezésünkön fog múlni a siker, mert a vendéglátónknál azért jó néhány tüzes kezű kosaras játszik és ha nem lesz rajtuk nyomás, akkor nagyon megszórhatnak minket. Az eddigi mérkőzéseinkből az látszik, hogy jó formába kerültünk, több játékosunk is képes extra teljesítményre és ez erőt adhat a többieknek is, hogy felnőjenek a feladathoz, mivel az biztos, hogy részben a várható keménység és az esteleges faultok miatt mély rotációval és sűrű cserékkel lehet majd végigjátszani a mérkőzést. Tehát nagyon-nagyon nehéz meccsre számítok, de bízom a fiúkban, hogy most már érzik a vér szagát, látják, hogy nagyon jó pozíciót érhetünk el a rájátszás kezdetére, így biztos, hogy mindent megtesznek a győzelemért.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .