Szívós rivális ellen szakította meg négymeccses negatív sorozatát csapatunk.
 
A vendég nagykőrösiek az élcsoporthoz tartozó Vasas elleni fölényes hétvégi sikerüktől feldobottan, ugyanakkor egyik legeredményesebb játékosuk, a sérült Kovács Soma nélkül, a tarjániak ezzel szemben teljes létszámban, ám pocsék formában, zsinórban négy vereséggel a hátuk mögött készültek a szerda esti összecsapásra. Melynek első negyede néhány kisebb kilengéstől eltekintve kiegyenlített játékot hozott: a lendületesen kezdő Herendic és a már a kisszünetre dupla-dupla közelében járó (9 pont, 8 lepattanó) Sömenek találataira Lakosa Ákos és Fehér többnyire azon melegében válaszolni tudott. A második felvonást Herendic és Fehér dupla gólváltása nyitotta, ám a folytatásban nagyon megtorpant a következő öt percben mezőnykosár nélkül maradó, s mindössze két pontocskát összekaparó vendéggárda. A szintén nem túl pontosan dobó, ám remek támadó lepattanózásuknak köszönhetően rengeteg második esélyhez jutó és ezekből a nagyszünetig tizennyolc pontot szerző piros-feketék el is húztak 38–27-re, s bár a félidő hajrájában a Sólymok is újra magukra találtak, Karanfilovszki két szép triplája nyomán az SKSE végül 46–38-as vezetés birtokában vonulhatott az öltözőbe.
A harmadik periódust egy 7–2-es vendégroham vezette be, s a hátul igencsak szellős tarjáni legénységnek a folytatásban sem túl sok vendégtámadást sikerült „kibekkelnie”. A remek napot kifogó Lakosa Ákos vezérletével a nagykőrösiek a játékrész első öt percében tizenhét egységig jutottak, amivel ismét alaposan a sarkára hágtak az ekkortájt leginkább a szinte hiba nélkül játszó Herendic és a fordulás után szépen belelendülő Joó találataival lépegető Szabó-csapatnak. Ám 59–55 után Lakosa Zsolt alakulata megint látványosat fékezett, amit a védekezésén jócskán szigorító SKSE a Karanfilovszki-Joó-Boinitzer hármas révén egy 13–1-es futással legott meg is büntetett. Az utolsó rövid pihenőhöz közeledve ezáltal máris az addigi legnagyobb, tizenhat pontos különbség választotta el egymástól a feleket, ami azonban hazai oldalon, mint kiderült, kissé túlzott megnyugvást eredményezett. Az addigi, szinte szakadatlan hajtást követően röpke pihenőre vonuló Herendic kiválásával teljesen „fejetlenné” váltak a piros-feketék, akik a záró negyedet egy elborzasztó, 3–16-os etappal kezdték. Az utolsó öt percbe fordulva ezáltal ismét teljesen nyílttá vált az ütközet, melynek menetében újabb fordulatot azután egy balszerencsés „fejpárbaj” eredményezett. A labda megszerzéséért folytatott küzdelemben Herendic homloka Lakosa Ákos orrával találkozott, s míg a mezőny két legjobbja közül előbbi, egy méretes kötéssel a kobakján, még vissza tudott szállni, utóbbira együttese a végjátékban már nem számíthatott. Vezéráldozatuk ellenére azonban a vendégeknek egyáltalán nem akaródzott megadniuk magukat, s Mester hármasával kisvártatva 75–74-re, egyetlen perccel a lefújás előtt pedig, Fehér távoli dobásával, 81–79-re zárkózott fel a nagykőrösi csapat. Ettől tovább azonban a vendégek már nem jutottak: a meccs utolsó öt pontját Boinitzer, Herendic és a finisben fontos kosarakat jegyző Nshimba dobta, aminek köszönhetően a tarjániak, négy vesztes meccs után, végre ismét győzni tudtak.
 
NB I/B, Piros-csoport, a 9. fordulóból pótolt mérkőzés
Salgótarjáni KSE – Nagykőrösi Sólymok KE 86–79 (23–20, 23–18, 26–20, 14–21)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, zárt kapuk mögött, vezette: Bagi, Polonkai, Rózsavölgyi.
Salgótarján: HERENDIC 21/3, KARANFILOVSZKI 12/12, Bán 4, Nshimba 8/3, Sömenek 11. Csere: Molnár Marcell, JOÓ 15/6, BOINITZER 15/3, Bogatin. Edző: Szabó Zoltán.
Nagykőrös: LAKOSA Á. 26/6, FEHÉR P. 20/9, Molnár Miklós 6, Bartos, MÁCSAI 14. Csere: Jókai 3, Mester 10/9, Kónya. Edző: Lakosa Zsolt.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 10–6, 8. perc: 20–19, 15. perc: 34–25, 18. perc: 38–32, 23. perc: 50–48, 27. perc: 64–55, 32. perc: 75–60, 36. perc: 75–74, 39. perc: 81–79.
Kipontozódott: Molnár Marcell (35.).
 
Szabó Zoltán: – Gratulálok a CSAPATNAK! A meccs nagy részében kontrolláltuk a játékot, s bár a negyedik negyed elején volt egy kis megingásunk, amikor vissza tudott jönni a szimpatikusan játszó és nagyot küzdő vendéggárda, végül sikerült megnyernünk ezt a számunkra rendkívül fontos találkozót. Remélem, ezzel magunk mögött tudjuk hagyni az utóbbi, negatív időszakot és lépésről-lépésre haladunk ismét céljaink elérése felé. Sok sikert kívánok a Nagykőrösnek a továbbiakra, Lakosa Ákosnak pedig mielőbbi felépülést!
Lakosa Zsolt: – Mondhatnám, hogy utolsó vérünkig küzdöttünk ezen a meccsen, többek között egy ujjtörés és egy orrtörés is nehezítette a helyzetünket. Ennek ellenére mindent megtettünk a győzelemért és egy színvonalas mérkőzést játszottunk a jó teljesítményt nyújtó hazaiakkal. Gratulálok a Salgótarjánnak, sérültjeinknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánok!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .