Régi, nagy riválisát látja vendégül a bajnokság hétvégi fordulójában csapatunk.
 
Hétközi, balul sikerült veszprémi túráját követően az NB I/B-s pontvadászat Piros-csoportjának 11. fordulójában a Bajai Bácska FKE (7., 4-4) együttesével csap össze Szabó Zoltán legénysége. A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban szombaton este hat órakor kezdődő, zárt kapus összecsapás kapcsán Dániel Tamás klubmenedzserrel beszélgettünk.
– A jól sikerült miskolci visszatérő mérkőzésünket követően a folytatás már kevésbé alakult szívderítően, hiszen a szerda esti, veszprémi fellépésén tíz ponttal alul maradt együttesünk. Miben látja a vereség fő okát?
– Nagyon-nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert véleményem szerint ez egy nyerhető találkozó volt és csak magunkat okolhatjuk a vereségért. Én abban reménykedtem, hogy a remek miskolci produkcióból valamit majd át tudunk menteni, bár azzal is tisztában voltam, hogy egy ilyen hosszú kényszerszünet után törvényszerű, hogy labdaéhségünk van, és nagyon akarunk játszani, s nyilván ez sült el jól a MEAFC ellen. Azt is lehetett tudni, hogy az újrakezdés utáni második találkozó már sokkal nehezebb lesz, mert azért ütemet veszítettünk, fizikálisan is visszaestünk, ami leginkább a koncentráció hiányában fog visszaköszönni. És valóban ez lett a vesztünk, mert ugyan csak egy rövid időre veszítettük el a fonalat, de ez pont elég volt ahhoz, hogy tetemes hátrányba kerüljünk, amit már nem tudtunk ledolgozni a végéig. Egyszerűen nem voltunk elég élesek, nem tudtunk magas hőfokon izzani, küzdeni, így a Veszprém akarata érvényesült. Remek pozícióban voltunk a tabellán, s bár azért most sem rossz a helyzetünk, sokat segített volna ez a győzelem.
– A veszprémiekkel egyébként nem csak a pályán, hanem előzőleg a zöld asztalnál is volt már egy meccsünk. Ez utóbbi „összecsapást” miként tudja értékelni?
– Valóban volt némi huzavona a mérkőzéssel kapcsolatban, mert a Veszprém vezetője inkább az U20-as csapatunk ellen játszott volna, ezért néhány „barbatrükköt” megpróbált. Ezek nagy részét ugyan nem tudta megvalósítani, de azért az utánpótlás és a felnőtt meccseket sikerült igen távol tenniük egymástól, illetve utóbbi találkozó esetében az este nyolc órás kezdés sem volt éppen ideálisnak mondható. Mi a szabályok alapján csak annyit kértünk cserében, hogy – bár ilyen esetben a vendégek számára kötelező lenne szállást és étkezést is biztosítani – felnőtt csapatunk tagjainak adjanak egy-egy pizzát. A Veszprém ügyvezetője visszaírt, hogy csak akkor, ha az ifivel állunk ki. Ebből a nagyvonalúságból nekem az a kép jön le róla, hogy pont az a típusú ember, aki ha leül egy asztaltársasággal italozni, mindig akkor megy ki vécére, amikor rákerülne a fizetés sora. De semmi gond, elraktuk az élményt és adott helyen, adott időben köszönetünket fogjuk kifejezni.
– A hétvégi fordulóban ismét egy fontos találkozó következik, hiszen szombaton az élmezőnyhöz tartozó Baja látogat Salgótarjánba. Mit vár a találkozótól?
– Sok időnk ismét nincs regenerálódni, de ennek a pár napnak elégnek kell lenni ahhoz, hogy kicsit felébredjünk, mert a nyakunkon az egyik legnagyobb riválisunk elleni találkozó. Ismerjük a Baját, hosszú évek óta küzdünk egymással, a közös történetünk a régmúltba nyúlik vissza és arra is emlékszünk, hogy sosem volt könnyű ellenük. Most sem lesz az. Ha nem leszünk elég határozottak, elég kemények, akkor kellemetlen meglepetés is érhet minket. Kintről életveszélyesek, de a palánk alatt is határozattak tudnak lenni a nagy embereik és biztos vagyok abban, hogy a hazai kisiklásuk után bizonyítani akarnak nálunk. Úgy gondolom a csapatunk egyébként rendben van, sérültünk nincs, ezért bízom abban, hogy Szabó Zoltán föl tudja rázni a srácokat és ott folytatjuk, ahol mondjuk a MAFC ellen abbahagytuk. Kellenek olyan játékosok, akik fölvállalják a vezérszerepet, mert ez is hiányzott Veszprémben és kellenek olyanok is, akik nem ijednek meg a melótól és, ha kell, negyven percet végigbrusztolnak. Mindenki tudja, hogy nem hibázhatunk, ezért nagy a felelősség rajtunk és úgy kell hozzáállnunk, ahogy egy ilyen rangadóhoz illik. Sajnos a találkozó zártkapus, de az ismert YouTube csatornán élőben lehet majd követni és higgyék el, a fiúk érezni fogják, ha a távolból is, de szurkolnak nekik. Szorítsanak értük, hogy jó legyen a folytatás.
 
Még két találkozó decemberben
A Baja elleni szombati összecsapást követően az óesztendő végéig még két további fellépés vár a mieinkre. Együttesünk december 9-én, szerdán a Budapesti Honvéd SE otthonában lép pályára, míg december 17-én, csütörtökön a Pécsi VSK-Cargate csapatát fogadja. Az eredetileg december 12-ére kisorsolt Vasas Akadémia – SKSE találkozó ugyanakkor a vendéglátók kérésére elmarad (az új időpont itt február 3., szerda).

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .