Végzetesnek bizonyult a mieink számára a nagyszünet előtti ötperces üresjárat.
 
Az SKSE játékosainak betegsége miatt korábbról elhalasztott szerda esti találkozó eső kosarát Orgona emelte be, ám a hazaiak fiataljának távoli találatára a pár nappal korábbi, miskolci sikerükön felbuzdulva Veszprémbe is győzelmi reményekkel érkező Szabó-tanítványok, Herendic és Bán révén, egy 8–0-ás etappal feleltek. Noha a folytatásban a vendéglátók rutinos kulcsemberei, Szabó, Madár és Dukics is sorra beköszöntek, a védekezést csak nyomokban tartalmazó nyitó negyed hajrájába fordulva – az ekkortájt főként Karanfilovszki remek triplázására építő – piros-feketék ismét öt ponttal megléptek (18–23). A kisszünetet ugyan egy 11–2-es veszprémi roham foglalta keretbe, ám a pihenőből visszatérő tarjáni kezdősornak, némileg döcögősebbé váló támadójátékát feljavuló védőmunkával ellensúlyozva, sikerült gyorsan stabilizálnia a helyzetet, aminek köszönhetően a félidő utolsó öt percének már újfent vendégvezetéssel futhattak neki a felek (34–36). Ekkor azonban Szabó Zoltán, a húzóemberek egyelőre véges erőtartalékait kímélendő, ismét cserejátékosait küldte be, akiknek többsége viszont korábbi bevetéséhez hasonlóan aktív alakítója helyett megint csak közeli szemlélője volt az eseményeknek. A mieink oldalán eluralkodó tanácstalanságot pedig a Baksa-legénység igen keményen büntette: 16–0-ás szériájuk nem csak hogy megnyugtató félidei vezetéshez jutatta Szabó Péteréket, de, mint később kiderült, gyakorlatilag a két pont sorsát is eldöntötte (52–38).
A harmadik felvonást a remeklő Dukics két kosara nyitotta, így máris egy híján húsz pontra nőtt a differencia. A játékrész közepére ugyan a mieinknek komoly erőfeszítések árán sikerült visszakapaszkodniuk 59–49-re, ám Madár és Dukics menetrendszerű triplái gyorsan véget vetettek az első határozottabb közeledési kísérletnek. Az SKSE következő, s érdemben utolsó, ez irányú akciójának a kintről és bentről is eredményes Sömenek és a záró periódusra alaposan feljavuló Joó volt a két vezéralakja, ám utóbbi kisvártatva kipontozódott, a korábbi csapatának legyőzéséből ezúttal is presztízskérdést csináló Madár gyors egymásutánban berámolt nyolc pontjával pedig (mellyel 79–70-ről egykettőre 87–70-re alakult az állás) immár végképp eldőlt a csata. A némi kozmetikázást követően végül tízpontos különbséggel elszenvedett vereség a mieink szempontjából mindenképpen csalódást okozó, ám a négyhetes kihagyás és a néhánynapi komolyabb edzésmunka fényében talán a bocsánatos bűnök közé sorolható.
 
NB/B, Piros-csoport, a 8. fordulóból pótolt mérkőzés
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – Salgótarjáni KSE 92–82 (26–25, 26–13, 18–18, 22–26)
Veszprém, Március 15. Sportcsarnok, zárt kapuk mögött, vezette: Horváth A., Szalai, Kapusi.
Veszprém: SZABÓ P. 12/6, Szűcs P. 5/3, MADÁR 32/18, ORGONA 14/6, DUKIC 22/12. Csere: Futó 2, Birkás 5/3, Glatz. Edző: Baksa Szabolcs.
Salgótarján: Herendic 10, KARANFILOVSZKI 15/9, BÁN 19/12, Joó 7, Sömenek 13/3. Csere: Nshimba 11, Molnár M. 7/3, Boinitzer, Bogatin, Hajdu. Edző: Szabó Zoltán.
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–8, 5. perc: 13–11, 7. perc: 18–23, 12. perc: 29–28, 16. perc: 34–36, 20. perc: 52–36, 23. perc: 57–38, 26. perc: 59–49, 29. perc: 70–53, 34. perc: 79–70, 35. perc: 87–70.
Kipontozódott: Joó (35.), Orgona (39.).
 
Baksa Szabolcs: – Gratulálok a csapatomnak, nagyon örülök a győzelemnek. A legutóbbi vereség után padlón voltunk mentálisan, de változtattunk nagyon sok dologban és a mai mérkőzésen már a bemelegítéshez is úgy mentünk fel a pályára, hogy nyerni akarunk. Keményedünk védekezésben, de fiatal csapat vagyunk, talán ezért is kaptunk ismét nyolcvankét pontot. Megyünk tovább, a Salgótarjánnak sok sikert kívánok!
Szabó Zoltán: – Annak ellenére, hogy a támadásaink sokszor statikusak voltak, és nem találtuk meg egymást a pályán úgy, mint legutóbb Miskolcon, sikerült nyolcvankét pontot dobnunk idegenben. Ennek elégnek kellett volna lennie, ha megvan a stabil védekezés, de sajnos akármivel próbálkoztunk, semmi nem akart működni ezen a napon. Emellett nem voltunk elég agresszívak, és elég kemények, amit elárul, hogy az első és a harmadik negyedben 20 perc alatt sikerült hat faultot ütnünk összesen.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .