Tiszta fejek kellenek és jó védekezés az újabb idegenbeli bravúrhoz.
 
Egy hónapos kihagyás után a bajnoki küzdelmekbe múlt pénteken egy értékes idegenbeli sikerrel visszaszálló együttesünk szerdán 18 (vagy talán 20…) órától, egy korábbról elhalasztott találkozón, a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém vendégeként lép pályára. Az összecsapás felvezetésében Dániel Tamás klubmenedzser volt segítségünkre.
– Minden pesszimista várakozásra rácáfolva magabiztos győzelemmel zárta múlt pénteki, miskolci fellépését csapatunk. Az előzmények ismeretében számított ilyen remek produkcióra?
– Azt kell mondjam, kifejezetten kellemes meglepetés volt számomra ez a mérkőzés. Szinte úgy tűnt, mintha nem is hagytunk volna ki egy napot sem, nemhogy négy hetet. Én tartottam attól, hogy a kényszerű szünet azért nagyon visszavet minket, elsősorban fizikálisan, s ha fizikálisan nem bírjuk, akkor előbb-utóbb nyilvánvalóan a koncentráció is szétesik majd. Nem így lett, mert mindenki azonosult a feladattal és rendezett agytekervényekkel léptünk pályára Miskolcon. Sőt, azt gondolom, kifejezetten motiváltak is voltunk és ez meglátszott az egész mérkőzésen. Persze voltak kisebb hullámvölgyek, a házigazdák is föl-föltámadtak, de ez arra volt elég, hogy még nagyobb erőbedobásra késztessen minket és egyértelműsíthessük, hogy itt, most csak mi nyerhetünk. Volt két extra teljesítményünk és egy csomó jó, amiből egy viszonylag simának mondható, magabiztos idegenbeli siker jött ki. Azon felül, hogy minden meccs fontos és minden bajnoki pont számít, ez hatványozottan is kiemelt összecsapás volt a folytatás szempontjából. Egyáltalán nem volt mindegy, hogy miként indulunk újra és vágunk bele a nagy menetelésbe. Számomra pedig az a legfontosabb üzenete ennek a győzelemnek, hogy fejben rendben van a társaság, lehet rájuk számítani. Most adok hálát a miskolciaknak és főleg Fazekas Csabinak, hogy a kérésünk ellenére nem hagyták elhalasztani a meccset, mert ugyan szerettünk volna még erősödni, de hát minek.
– Együttesünk szerdán egy korábbról elhalasztott mérkőzést pótol Veszprémben. Milyen összecsapásra számít?
– Következő meccsünknek kissé kuszább az előélete, mert a veszprémi vezetőség mindent megtett annak érdekében, hogy az egyelő pályák, egyenlő esélyek jegyében induljunk a futóversenyen, de, Sándor György után szabadon, ők azért biciklivel jönnek. A szerdai találkozó időpont kijelölése így is kicsit furcsa, hiszen egy nappal a meccs előtt még nem tudjuk, hogy hány órakor van a kezdés, de inkább nem foglalkozunk már ezekkel az apró zavaró tényezőkkel, mert a végén még azt hiszik, hogy fontos emberek. Most sem volt sok időnk készülni, de ha azt a koncentrációt, azt az akaratot, azt a tisztafejűséget át tudjuk menteni, ami a miskolci találkozón jellemzett minket, akkor nagy baj nem lehet. A veszprémieknek sok lelkes fiatal játékosunk van, akik meglepetésre is képesek, van egy higgadt, okos szervező emberük Szabó Peti személyében és egy harcos, benti légiósuk, úgyhogy egyáltalán nem lesz könnyű összecsapás. Egyértelmű, hogy nekünk komplexebb a csapatunk, minden posztra több játékosunk van, de ezt az előnyünket csak akkor tudjuk hasznosítani, ha fegyelmezetten játszunk. Miskolcon ugyan a támadásainkkal nyertük meg a meccset, de alapjában véve a védekezésre kell építeni, mert egyáltalán nem biztos, hogy ismét kilencven pont fölött tudunk dobni. Tehát valahol hetven pont körül kell tartanunk a vendéglátónkat, akkor lehet esélyünk a győzelemre. Minden edzéssel újra többek vagyunk, újra erősebbek vagyunk, úgyhogy én bízom abban, hogy Veszprémben is sikerrel járunk.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .