Több mint egy hónapos kényszerszünet után pénteken folytatja szereplését csapatunk.
 
Az NB I/B-s pontvadászat Piros-csoportjának 10. fordulójában Miskolcon, az északi rivális MEAFC (10., 3-6) vendégeként lép pályára Szabó Zoltán legénysége. Az egyetemi körcsarnokban 17.30 órakor kezdődő összecsapás előtt Dániel Tamás klubmenedzserrel elemeztük együttesünk helyzetét – amely, a cirka öthetes „semmittevést” követően, korántsem tűnik egyszerűnek.
– Bár az idény előtt örömmel újságolta, hogy a felkészülés során elkerülte a csapat háza táját a járvány, október végén végül mégis beütött a krach, hiszen a szakmai stáb és a játékoskeret szinte valamennyi tagját elérte a betegség. Hogyan élték meg az elmúlt egy hónapot?
– Tudtuk, hogy jönni fog, csak azt nem, hogy milyen irányból és mikor. Az elmúlt időszak tehát azzal telt, hogy nagyrészt pihentünk, vártuk, hogy leteljenek a terminusok, elvégeztessük a protokoll szerinti vizsgálatokat, aztán folytassuk a munkát. Nagyjából itt tartunk most. A játékosaink nagy részén, az edzőinken, és egy-két vezetőn ment át ez a nyavalya, de nagy valószínűséggel mindenkit érintett a környezetünkben. Azt nem mondhatom, hogy örülünk ennek a történetnek, de azt igen, hogy, eddig legalábbis, olcsón megúsztuk. Megjegyzem, anyagilag azért annyira nem, mert a bevételünk minimalizálódott, a kiadásaink viszont megnövekedtek, elsősorban a védekezés miatt. De az legyen a legkevesebb gondunk, főleg ha a továbbiakban már nem kell ezzel különösebben foglalkozni.
– Hogyan befolyásolja az együttes további szereplését a huzamos kényszerszünet?
– Az látszik, hogy azért a csapatok többségét érintette már a vírus, így, ha nem is könnyen, de életben lehet tartani a bajnokságot, és ha kuszán is, de remélhetőleg a végére érünk. Ki kell emelnem, hogy a nagy nyomás ellenére rendkívül sok segítséget kaptunk a szövetségtől, melynek illetékesei az egyáltalán nem könnyű helyzet ellenére rendkívül empatikusan és a megoldásra törekedve jártak el. Azt kell mondanom, hogy szinte minden csapat megértő volt a halasztások ügyében, nyilván ebben az is benne van, hogy itt senki nem maradhat ki, mindenki, vagy így, vagy úgy, de érintett, vagy érintve lesz ebben a vírushelyzetben. Egyedül a Veszprém vezetése gondolta úgy, hogy szerez egy könnyű győzelmet a felnőtt csapatunk helyett kiálló utánpótlás együttessel szemben, de ezt azért a szövetség sem kajálta meg. Lehet, hogy ilyenkor egy kis arcmosás a Séd patakban jót tenne nekik, hátha észhez térnek. Innentől viszont két hónapig erőltetett hegymenet lesz és gyakorlatilag heti két mérkőzéssel folytatjuk a bajnokságot. A legnagyobb kérdés természetesen az, hogy a kényszerű pihenő után hogyan tudjuk visszaszerezni az erőnket, és hogyan bírjuk majd ezt a terhelést, de én bízom a srácokban és hiszem, hogy ha fejben fel tudjuk dolgozni a történteket és azonosulunk az előttünk álló feladatokkal, akkor nem lesz probléma. Egyébként itt kell kiemelnem, hogy egy rossz szó nem hangzott el senkitől a csapatból a kialakult faramuci helyzet kapcsán, illetve hadd köszönjem meg külön, nyilvánosan is, Orbay Csaba technikai vezetőnknek a helytállását, mert néhány hétig én is dögrováson voltam. Ezek szerint viszont nincs pótolhatatlan ember - Leninen kívül.
– Öt hét és hat elhalasztott, illetve lemondott mérkőzés után pénteken ismét pályára lépnek srácaink, mégpedig Miskolcon, a MEAFC vendégeként. Mennyire áll készen a gárda az újrakezdésre?
– Ahogy említettem a kötelező vizsgálatokon túl vagyunk, a játékosanik hál’ istennek rendben vannak egészségileg, de azért most nem vagyunk még az az acélos társaság, mint egy hónappal ezelőtt. Sok mindent újból kell kezdenünk, vagy egyszerűen kihagyunk lépéseket, de jó lenne minél hamarabb utolérni magunkat. Sok időnk nincs, éppen ezért a pénteki, miskolci mérkőzés most igazán nem lesz egyszerű feladat. Riválisunk amúgy is egy harapós társaság, de ebben az esetben egyértelműen ők az esélyesebbek. Náluk csak mutatóban jelentkezett a vírus, viszonylag olcsón megúszták és ezáltal folyamatosan tudtak valamilyen szintű munkát végezni, ami most nagy előny lehet. Mi csodát nem tudunk tenni, hisz vannak olyanok, akik egy edzéssel, vagy akár edzés nélkül fognak meccsre utazni, abból pedig nagy várépítés biztosan nem lesz. A szakmai stábon a teher, hogy valami olyat találjanak ki, amivel a legkevesebb véráldozattal tudjuk megvívni ez a csatát és a lehető legjobban jövünk ki majd belőle a végén. Én egy kellemes, öregfiúk típusú meccsre számítok, hisz valahogy végig kell bírnunk a negyven percet. Bevallom, tényleg fogalmam sincs, hogy ebben a helyzetben mire leszünk képesek, de én azért bízom a srácok akaraterejében, az eddig elvégzett munka megmaradt hatásaiban, úgyhogy azért szeretném, ha egy jó meccsen, ha nem is jó játékkal, de számunkra elfogadható eredményt érnénk el. A tabellán az egy vereségünk miatt megőriztük a helyünket, de jó lenne előbb-utóbb a megugró első hármas nyomába eredni és az alapszakasz végére elérni azt a pozíciót, ahonnan nagy álmaink is lehetnek a rájátszásban. Jól kezdtük a szezont, nagyon jól dolgoztunk, most egy kicsit megpihentünk, úgyhogy megpróbálunk rákapcsolni.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .