Nézők előtt, de komoly biztonsági intézkedések mellett kezdjük az új idényt.
 
Több mint hét hónapos (kényszer)szünet után láthatnak szurkolóink ismét bajnoki kosárlabda mérkőzést a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban, ahol Szabó Zoltán vezetőedző legénysége pénteken 18 órától egyik régi riválisát, a BKG-Príma Akadémia csapatát fogadja. A 2020/2021-es pontvadászat idénynyitó összecsapása kapcsán Dániel Tamással beszélgettünk.
– Hadd kezdjem a legfontosabb dolgokkal – vágott bele határozottan a rajt előtti helyzetértékelőjébe a mieink klubmenedzsere. – Először is mennyei ajándéknak tekintjük ebben a helyzetben, hogy nyolc hetet tudtunk problémamentesen, kihagyás nélkül, együtt készülni a bajnokságra. Persze apróbb sérülések voltak, de az mindig van. Le tudtunk játszani hat edzőmérkőzést, ami szerintem világrekord a mezőnyben. Nagyon becsületesen, rendkívül sok munkát végzett el a társaság, tette ezt jó hangulatban, kedvvel. Nyilván nem volt mindig őszinte a mosoly a srácok arcán, de hát szenvedtek is rendesen. Reméljük, hogy volt miért. Itt kell megemlítenem azt is, hogy a héten elvégeztettük a kötelező vírustesztet és mindenki negatív a csapatban és a kisegítő személyzetben. Így a részünkről semmi akadálya annak, hogy pályára lépjünk pénteken, az első bajnoki mérkőzésen, ráadásul egy nagy rivális ellen, bízva abban, hogy mindezt nagyszámú közönség előtt tehetjük.
– Csupán a jó szerencsének volna köszönhető, hogy együttesünk eddig ilyen simán átvészelte a sok rivális felkészülését alaposan megnehezítő, sőt egyes esetekben teljesen ellehetetlenítő vírushelyzetet?
– A szemünk sarkából azért figyeltünk erre a vírusra és betartottunk minden olyan szabályt, amit be kell tartanunk. De sportemberek vagyunk, imádjuk a sportágunkat és nem hagyjuk, hogy valamiféle „nyavalya” eltántorítson minket attól, hogy kőkeményen edzünk, és úgy lépjünk pályára, hogy minden meccset meg akarunk nyerni. Bátrak vagyunk és példát kell mutatnunk, mert meggyőződésem, hogy csak így lehet túlélni ezt, az alapjában véve értelmezhetetlen, helyzetet. Ismét idézhetem itt Mussabini mestert, hogy láttunk már jobban szervezett pánikot is. De mi nem pánikolunk, felkészültünk minden szempontból, és biztos vagyok benne, hogy ebben a nézőink, szurkolóink, támogatóink is partnerek lesznek.
– Milyen fontos információkkal tud szolgálni a mérkőzéseinkre kilátogatóknak szurkolóknak, érdeklődőknek?
– A legfontosabb, hogy csak úgy tudjuk szabályosan és normálisan lebonyolítani a meccseinket, ha mindenki fegyelmezetten betartja, amit be kell. Itt elsősorban a lázmérésre gondolok, mert az kötelező lesz, ugyanúgy, mint a maszkviselés (szükség esetén a helyszínen is lehet vásárolni), illetve a távolságtartás, főleg a folyosókon, a mosdóknál és a büfénél. Jó nagy a sportcsarnokunk, így viszonylag szellősen lehet majd ülni, ami remélhetőleg a bajnokság előrehaladtával egyre nagyobb probléma lesz, mert egyre többen leszünk. A jegyáraink maradtak a tavalyi szerint, tehát ismét az 500, 1000 és 2000 forintos belépőkből lehet választani. Az 5 forintost sajnos meg kellett szüntetnünk, mert a potyára sajnos rákapott egy csapat veréb, aztán nem hagytak magot a gerléknek. A kérésünk az, ha tehetik, akkor inkább a drágább jegyeket részesítsék előnyben, illetve mindenkinek ajánlom a támogatói bérletünket, ami ugyan 10.000 forint, de két személy belépésére ad lehetőséget az összes hazai bajnoki és kupamérkőzésünkre, ráadásul két színházbelépőt is adunk mellé, mivel ezt az akciót a Zenthe Színházzal közösen indítottuk. A plusz bevétel most azért fontos, mert a vírus elleni védekezés igen nagy költséggel jár és ezt a csapatnak kell állnia. A javaslatom az, hogy tekintsük szükséges rossznak ezeket az újszerű szabályokat és ne foglalkozzunk vele többet, mint amennyit valóban kell. A lényeg az, hogy ismét van egy jó csapata Salgótarjánnak, amelyik most kezdi a 2020/2021-es bajnokságot. Kimondani is szörnyű, hogy február végétől nem volt hivatalos kosárlabda mérkőzés Salgótarjánban. Hogy mi ki vagyunk éhezve erre a mókára, az biztos, de remélem, hogy rajtunk kívül még nagyon-nagyon sokan.
– A sors(olás) szeszélye folytán az új szezon első mérkőzését éppen azzal a csapattal vívjuk, mellyel szemben, még február 29-én, utoljára mértünk össze tudásukat hazai pályán. Akkor a találkozó végén a BKG csapata örülhetett, ám, gondolom, ezúttal egészen más végkimenetelben reménykedik.
– Bevallom nem a kedvenc ellenfeleink egyike a BKG, meg az „elődállamaik” sem. Mindig megszenvedtünk velük és elég sokszor rosszul jöttünk ki a csata végén. Nagyon kellemetlen stílusban játszanak, amiben egyértelmű érdemei vannak a Nagy fivéreknek, de azt sem hallgathatom el, hogy az edzőjük, édesapjuk, szintén Nagy, de nem csak a nevében, hanem abban is, hogy miként kell a lehető legemészthetetlenebb taktikát összerakni ellenünk. Biztos, hogy most is kitalál valamit, de mi meg azon leszünk, hogy a végén mégiscsak mi örülhessünk. Idénykezdet, de a tapogatózásnak, a puhaságnak nem lesz helye. Kőkemény, férfias játékot várok, amiben óriási szerepe lesz a felállított taktikák semlegesítésének. Ahogy az elején is mondtam, kifejezetten jól sikerül a felkészülésünk, és óriási elszántsággal várjuk az első mérkőzést és nyilván a folytatást is. Ebben az idióta helyzetben szeretnénk sok örömet szerezni szurkolóinknak, a velünk szimpatizálóknak. Mert Salgótarján megérdemli!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .