Az utóbbi hetek egy helyben toporgása után nagy lépést tett a playoff felé csapatunk.
 
Két-két vereséggel a háta mögött és Lados Erik, illetve Berkics Bence személyében egy-egy fontos „láncszeme” nélkül várta a két gárda a péntek esti, fővárosi rangadót, melynek megnyerése az üldözői által egyre komolyabban szorongatott SKSE szempontjából mondhatni élet-halál kérdése volt. Mindez pedig a kezdésre némileg azért rányomta a bélyegét, igaz a legutóbbi összecsapásukkal ellentétben ezúttal jóval hamarabb levetkőzték idegességüket a tarjáni piros-feketék. Akik az első percekben összeszedett néhány pontos hátrányukat a nyitó negyed derekára nem csak, hogy eltüntették, de a palánk alól és távolról egyaránt eredményes Sömenek révén a vezetést is átvették. Igaz 7–10 után vendégoldalon megint egy kisebb megtorpanás következett, melyet a jó néhány „próbalövést” követően a meccsbe egy méretes triplával beköszönő Kovács Soma, illetve az övéi első tizenöt pontjából tízet magára vállaló Puszta révén a hazai csapat egy 8–0-ás sorozattal büntetett. Csakhogy az ismét roppant agilisan kosárlabdázó Karanfilovszkinak még a kisszünet előtt sikerült újra riadót fújnia, aminek köszönhetően a második felvonás elejére nemcsak visszaragadta az előnyt, de a kispadról remekül beszálló Hajdu-Piukovics-Csabák trió találataival 23–18-ra el is lépett Szabó Zoltán alakulata. Az első félidő hajrája is jó tempójú, s a mindkét oldalon be-becsúszó hibák dacára kimondottan élvezetes játékot hozott, a vendéglátók elsősorban távoli kosarakkal próbáltak zárkózni, de a némileg változatosabb támadójátékot bemutató tarjániak, Sömenek, Nshimba és Karanfilovszki révén, sikerrel vertek vissza minden budafoki rohamot (33–39).
A fordulást követően ugyancsak nagy iramban kezdtek a csapatok, ám helyenként bizony már kicsit túl is pörögtek a játékosok. A mindkét oldalra jellemző kapkodás miatt a harmadik periódus első öt perce egy meglehetősen karcsú, 6–3-as részeredményt hozott, amivel mindenesetre a Károly-legénység valamelyest azért közelebb lopakodott. Mindazonáltal úgy tűnt, Sömeneknek még épp idejében sikerült megtörnie a hosszúra nyúlt tarjáni gólcsendet, mert bár Fehér Csaba tripláival egy ideig még tartani tudták az egydobásnyi távolságot a Károly-legények, a játékrész végén ismét az SKSE pillanatai következtek. A mieink Sömenek és Karanfilovszki dupláira, illetve Piukovics két remekbe szabott hármasára egy 12–4-es negyedzáró futást alapoztak, s az utolsó rövid pihenőre 56–46-ra elhúztak. A záró tíz perc eleje ellenben a játék menetében vendégszempontból igencsak kellemetlen fordulatot hozott: miközben a hazai háló jó két percig érintetlen maradt, a budafoki csapatból gyors egymásutánban Fehér, Kovács és Puszta is triplát dobott, s a különbség egyik pillanatról a másikra máris egyetlen pontra zsugorodott (59–60). Ezzel azonban, mint kiderült, a hazaiak minden maradék puskaporukat ellőtték, így a védekezésén ismét szigorító, s a megszerzett labdákból egyre lassabban visszarendeződő riválisát rendre leindító tarjáni gárda a hátralévő időben nem csak bebiztosította kulcsfontosságú sikerét, de a legvégére a remeklő Nshimba-Sömenek-Karanfilovszki-Piukovics négyes találatai a különbséget újra szépen ki is kerekítették. A találkozó összképe alapján a néhány kulcsemberének gyengélkedése dacára is szinte végig előnyben játszó SKSE kétségtelenül teljes mértékben rászolgált a győzelemre, ami új lendületet adhat a társaságnak az utolsó három, felettébb húzósnak ígérkező alapszakasz-meccsre.
 
NB I/B, Piros-csoport, felnőttek, 23. forduló
Budafoki KK – Salgótarjáni KSE 63–74 (15–16, 18–23, 13–17, 17–18)
Promontor u., 200 néző, vezette: Benczur, Benedek, Földesi Á.
Budafok: Kiss B. 6/3, PUSZTA 19/6, KOVÁCS S. 22/9, Varga D., Horváth M. 4. Csere: Fehér Cs. 9/9, Mészáros B., Jilling, Dormán 3/3, Siklós. Edző: Károly Máté.
Salgótarján: Herendic 1, KARANFILOVSZKI 16, Boinitzer, SÖMENEK 16/6, NSHIMBA 13/3. Csere: PIUKOVICS B. 14/9, Hajdu 6, Csabák 6/3, Szanyi 2, Kovács M. Edző: Szabó Zoltán.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–8, 8. perc: 15–12, 14. perc: 23–28, 18. perc: 33–35, 24. perc: 37–42, 30. perc: 45–56, 34. perc: 57–58, 38. perc: 59–65.
Kipontozódott: Nshimba (39.), Herendic (39.).
 
Károly Máté: – Gratulálok a Salgótarjánnak, teljes megérdemelten nyertek. A saját játékunkat illetően javulnunk kell, mert továbbra is mélyponton vagyunk, igyekszem olyan változtatásokat eszközölni a közeljövőben, amik - főleg támadásban - javítják majd a csapatteljesítményt. Továbbra is bízom a csapatban, remélhetőleg a playoff-ba úgy fogunk tudni bemenni, hogy újra az a gárda leszünk, amely a szezon korábbi szakaszában voltunk.
Szabó Zoltán: – Gratulálok a csapatnak, nem játszottunk jól, viszont amit kértem a srácoktól, nevezetesen, hogy ne legyen elveszett labda és kússzunk-másszunk negyven percen keresztül, azt teljes mértékben megvalósították. Sok sikert a Budafoknak a playoff-ban, remélem így már mi is biztosítottuk a helyünket a legjobb nyolcban. Dolgozunk tovább, próbálunk feljebb csúszni a tabellán!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

MAFC

2020. március 14., szombat, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2019/2020)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Medves körút 86.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .