„Nem lehet így kezdeni, nem lehet ennyi ordító hibát elkövetni...”
 
Mindkét gárda számára nagy jelentőséggel bírt a szombat esti találkozó, hisz’ rájátszásbeli reményei életben tartásához sem a legutóbb nagy meglepetésre a sereghajtó Nagykőrös otthonában elvérző tarjániaknak, sem pedig a négyes vesztő szériából érkező „Prímásoknak” nem fért bele egy újabb fiaskó. A mérkőzés elején mindenesetre úgy tűnt a tét súlya inkább a térdszalag-szakadással kidőlt Berkics Bencét nélkülöző házigazdák vállát nyomja: ideges, kapkodó játékkal kezdett, s pár perccel a feldobás után máris 12–4-es hátrányban találta magát a Szabó-alakulat. A csapat erősségének számító kőkemény védekezésből ekkortájt vajmi keveset mutattak a piros-feketék, a centerekről rendre lemaradoztak, de a rivális fürge kisembereit is jobbára csak szemmel követték. Mivel pedig a tettrekészségével társai közül magasan kitűnő Herendicen kívül a mieink támadásban sem igazán jeleskedtek, nem sokkal a kisszünet előtt immár kétszámjegyűre növelték előnyüket a Nagy Botond-Park páros vezette vendégek (12–23). Bár a rövid pihenőt követően hátsó soraikat legalább alaposan rendbe szedték, hiába kaptak hat perc alatt mindössze öt pontot, ezt csupán néggyel tudták ellentételezni a tiszta ziccereiket is sorra mellépötyögtető Nshimbáék. Így, bár hatékonysága az első negyedhez képest látványosan visszaesett, dr. Nagy Ágoston legénysége, egy-egy kósza triplájának köszönhetően, a nagyszünethez közeledve is magabiztosan vezetett. A játékrész hajrája azonban ezúttal az SKSE csapatáé volt, s a nagy munkát végző Karanfilovszki által levezényelt 9–3-as hazai roham eredményeként a félidő végére az állás 25–36-ről 34–39-re alakult.
A tarjániak a térfélcserét követően is lelkesen erőltették a fordulás előtt már sikerrel alkalmazott zónavédekezésüket, ami a BKG részéről változatlanul sok távoli kísérletet, ám viszonylag kevés találatot eredményezett. A harmadik etap első felében vendégrészről mindössze két trojka esett, amit kihasználva az ebben az időszakban főként Herendic irányító- és Sömenek centerjátékára építő piros-feketék 47–47-nél hosszú idő után végre beérték ellenfelüket. Sokáig mindazonáltal nem örülhettek, a játékvezetők kegyeit továbbra is élvező, három negyed alatt csupán négy (!) személyi hibát begyűjtő, s a labdát minden kétes esetben megkapó szigetszentmiklósiak ugyanis, az utolsó rövid pihenő előtt kivágott 13–3-as futásukkal, pillantok alatt visszaállították a tízpontos különbséget. Amelyet azután a záró felvonás elején is biztosan őriztek, mígnem 56–67 után a mieink egy végső, mindenre elszánt rohamba nem kezdtek. A klasszisteljesítményt nyújtó Herendic (14 pont, 11 lepattanó, 11 gólpassz) és a legjobbkor magára találó Boinitzer a finisbe fordulva egyetlen pontra hozták fel együttesüket, s bár úgy tűnt Nagy Benedek hármasa és Reizer zsákolása ekkor végképp szertefoszlatják a hazai reményeket, a rendkívül izgalmasan alakuló végjátékban Karanfilovszki és Boinitzer révén az SKSE ismét kiegyenlített! Az órán mindössze tíz másodperc maradt, ám ahelyett, hogy egy taktikai faulttal a saját kezükbe vették volna a sorsukat, a mieink végignézték, ahogy Nagy Botond hintába ültei őrzőjét és, pillanatokkal a dudaszó előtt, kiosztja az addig pontnélküli Armaghaninak a meccsdöntő gólpasszt…
 
NB I/B, Piros-csoport, felnőttek, 22. forduló
Salgótarjáni KSE – BKG-Príma SE 77–79 (19–28, 15–11, 18–23, 25–17)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 300 néző, vezette: Sörlei, Domán, Marton.
Salgótarján: HERENDIC 14, KARANFILOVSZKI 8/6, BOINITZER 13/3, Sömenek 18, Nshimba 2. Csere: Szanyi 2, Hajdu 7, Csabák, Piukovics B. 8/6, Kovács M. 5/3. Edző: Szabó Zoltán.
BKG-Príma SE: NAGY BOTOND 20/15, NAGY BENEDEK 9/6, Armaghani 2, PARK 22/6, Reizer 12. Csere: Nagy S. 7, Szeleczki 2, Hegedűs A. 5, Püspök. Edző: dr. Nagy Ágoston.
Az eredmény alakulása. 4. p.: 4–12, 8. p.: 12–23, 14. p.: 23–33, 18. p.: 29–39, 24. p.: 38–42, 27. p.: 49–49, 32. p.: 54–65, 37. p.: 68–69.
 
Szabó Zoltán: – Gratulálok az ellenfélnek, de leginkább saját magunkban kell keresnünk a vereség okát. Azt gondolom egy ilyen „élet-halál” meccset nem lehet így elkezdeni, nem lehet ennyi ordító hibát elkövetni, nem lehet 10-15 perc jó játékkal nyerni. Már hetek óta a saját dolgunkat nehezítjük meg, azonban a múlton már nem lehet változtatni, nem adjuk fel, próbálunk bejutni a Play-offba.
Dr. Nagy Ágoston: – Ellenfelünk jó partner volt egy jó mérkőzéshez, nagyon örülök, mert csapatunknak egy, a legutóbbi, nagykőrösi botlása ellenére is, jó formában lévő Salgótarjánt sikerült megverne. Remélem, ezzel a győzelemmel végre magunk mögött tudhatjuk a hullámvölgyet.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .