Jobban akarta a győzelmet és többet is tett érte a jó napot kifogó vendégegyüttes.
 
Az aktuális formák alapján az alapszakasz visszavágó körének első öt fordulójából négyet sikerrel abszolváló piros-feketék egyértelmű esélyesként várhatták a rendhagyó, csütörtök esti időpontban rendezett meccset, melynek első 24+8 másodpercében a napokban tragikus körülmények között elhunyt korábbi NBA-sztárra, Kobe Bryantra emlékeztek a megjelentek. Ami azt illeti a folytatás sem sok örömre adott okot a valódi kezdés után meglehetősen lassan magukhoz térő tarjániak számára, nem csoda hát, hogy Szabó Zoltán az első néhány percben többször is fennhangon bíztatta tanítványait sebességváltásra, illetve nagyobb agresszivitásra. Dörgedelmei úgy tűnt a nyitó negyed derekára végre elérik hatásukat, 4–6 után ugyanis egy remek 13–3-as futást produkált, s a kisszünethez közeledve nyolc ponttal megugrott a Herendic vezérelte tarjáni csapat. Amely a hátralévő nyúlfarknyi időben azt is megmutatta, hogy legutóbbi, pécsi triplaparádéja korántsem volt a véletlen műve: a rövid pihenő előtt Hajdu, Szanyi és Berkics gyors egymásutánban négyszer találtak a félköríven túlról a vendéggyűrűbe (26–18). Csakhogy a második felvonást megint eléggé visszafogottan kezdték a mieink, akik ekkortájt sem a rendkívül agilis és hatékony irányítójátékot bemutató Jakabbal, sem pedig a palánk alatt tarthatatlannak bizonyuló Takáccsal nem tudtak mit kezdeni. A hazai hullámvölgy ezúttal ráadásul a korábbinál is mélyebbnek és tartósabbnak bizonyult, amit kihasználva az irányítást egyértelműen magához ragadó MTK kisvártatva egalizált, sőt, Nagy Szabolcs két távoli találatának köszönhetően, az öltözőbe már minimális vezetéssel vonult (40–43).
A fordulást követően zónavédekezéssel és egy igen bíztató, 10–1-es sorozattal nyitottak a piros-feketék, s bár rövidesen a vendégek is kezdtek újból komolyabb életjeleket mutatni, a harmadik periódus nagy részében tulajdonképpen biztosan tartották öt pont körüli előnyüket Boinitzerék. A játékrész hajrájába fordulva pedig, Karanfilovszki hármasa után, már-már megnyugtatónak tetszett az SKSE fórja, ám ekkor kezdetét vette a lassan „tarján-specialistává” avanzsáló (legutóbbi nógrádi látogatása alkalmával a Kaszások színeiben 36 ponttal, közte 9 trojkával záró) Farkas Dániel parádéja. A kék-fehérek fiatalja 63–55 után pillanatokon belül háromszor is betalált a messzeségből, így tíz perccel a lefújás előtt a felek kezdhettek mindent elölről (64–64). Amíg azonban az előzetesen talán jóval kisebb ellenállással számoló, s az új helyzethez érezhetően nehezen alkalmazkodó tarjániak már képtelenek voltak egy újabb a ritmusváltásra, a látogatók a záró negyed elején kezdtek még inkább belejönni a triplázásba. A bravúr lehetőségét „megorrontó” MTK-sok legjobbjaik, Farkas és Jakab újabb remekléseire egy 14–5-ös rajtot építettek, így a célegyenesbe fordulva nyolc egységnyire elléptek. S bár Boinitzer két duplája és Berkics hármasa a végjátékban még egyszer lőtávolba hozta vissza a mieinket, a nyerőemberré előlépő Farkas újabb öt pontja a legfontosabb kérdéseket kisvártatva végleg eldöntötte. Összességében elmondható, hogy a győzelmet jobban akaró, s annak megszerzésére több energiát mozgósító vendégek megérdemelten diadalmaskodtak, fájó hazai pontvesztéshez segítve hozzá az ezen az estén csak néhány kisebb felvillanásra képes Szabó-tanítványokat.
 
NB I/B, Piros-csoport, felnőttek, 19. forduló
Salgótarjáni KSE – MTK-Elite Basket 78–88 (26–18, 14–25, 24–21, 14–24)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 300 néző, vezette: Pozsonyi, Lengyel, Domán.
Salgótarján: Herendic 13, Karanfilovszki 5/3, BOINITZER 21/3, Sömenek 15/3, Nshimba. Csere: Hajdu 6/3, Szanyi 3/3, Berkics B. 11/9, Csabák, Kovács M., Piukovics B. 4/3. Edző: Szabó Zoltán.
MTK: JAKAB P. 22/9, Dobos M. 1, Szatmári 4, Nagy Sz. 11/9, TAKÁCS A. 22/3. Csere: Horváth Barnabás, Czakó 2, FARKAS D. 26/21. Edző: Horváth Balázs.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–6, 8. perc: 17–9, 12. perc: 30–22, 17. perc: 36–40, 24. perc: 50–44, 28. perc: 63–55, 34. perc: 67–75, 38. perc: 76–80.
 
Szabó Zoltán: – Gratulálok az MTK csapatának, megérdemelten nyertek a vendégek. Mi csak a mérkőzés bizonyos szakaszaiban tudtuk azt játszani, amire képesek vagyunk, a védekezésünk pedig a bajnokság eddig eltelt részében konkrétan most volt a leggyengébb. Sajnálom, hogy így alakult, de ebből is tanulnom, tanulnunk kell!
Horváth Balázs: – Kezdeném azzal, hogy nagyon büszke vagyok a játékosokra, mert végre elhoztuk a várva várt bravúrgyőzelmet, ráadásul egy nagyon nehéz idegenbeli pályáról. Dolgozunk tovább, nagyon örülünk, de nem értékeljük túl ezt a sikert, mert a céljaink eléréséhez szükség lesz még jó pár ilyen teljesítményre. Nyugodjon békében a valaha volt egyik legnagyobb kosárlabdázó!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .