Céljai eléréséhez mindkét gárda számára fontos lenne a két pont begyűjtése.
 
Az alapszakasz első felét felsőházi rájátszást érő pozícióban záró együttesünk a Piros-csoport hétközi fordulójában az egyik legfőbb bajnokesélyesnek számító, 11-3-as mutatójával pillanatnyilag – az éllovas Nyíregyházával azonos pontszámmal – a tabella második helyén álló HOYA-Pannon Egyetem Veszprém csapatát látja vendégül. A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban szerdán este hét órakor kezdődő összecsapás felvezetésében Dániel Tamás volt segítségünkre.
– Az újévben lejátszott néhány mérkőzés eredményét látva tényleg kijelenthető, hogy őrült egy bajnokság ez a mostani – vetette fel kezdésként az SKSE klubmenedzsere. – Bárki, bárhol, bármikor tud nyerni, olyat nem is lehet mondani, hogy favorit, esetleg csak, hogy néhányan jobban állnak, néhányan rosszabbul, a többség meg tök egyformán. Ezzel együtt persze tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon erős csapat a Veszprém, nagyon jó játékosokból áll az együttes, de már ők is beleszaladtak néhány vereségbe. Ezzel együtt természetesen ellenfelünk az esélyes Salgótarjánban is, bár mi ezt nem nagyon akarjuk elfogadni.
Noha, miként az a fentiekből is kiderül, az alapszakasz visszavágó köre már az elmúlt hét végén kezdetét vette, a mieinknek a mostani lesz az első „tavaszi” mérkőzésük, lévén a tizennegyedik játéknapra kiírt Vasas Akadémia – SKSE összecsapást közös megegyezéssel január 22-re halasztották a felek.
– A Nyíregyháza elleni mérkőzés óta nyugodtan, csendben tudtunk készülni, gyógyulgatnak a sérültjeink, az ünnepekben mindenki feltöltődött és úgy kezdtük az idei év munkáját is, ahogy kell – árulta el Dániel Tamás. – Olyan szempontból szerencsés helyzetben vagyunk, hogy minden posztra van két-három bevethető játékosunk, de ez azért nyilván nehezíti is a megfelelő rotáció kialakítását. Nem hadititok, hogy nagyon készülünk idei első meccsünkre, annál is inkább, mert a riválisaink azért nyeregettek az elmúlt időszakban, így egy pillanatra sem pihenhetünk, dőlhetünk hátra. A következő másfél hét alatt három rangadó is vár ránk, hisz’ jön az egyik bajnokesélyes, most a Veszprém, aztán megyünk a bombaformában lévő Budapesti Honvédhoz, és fogadjuk azt a Miskolcot, amelyik legutóbb a BKG otthonában is nyerni tudott. Ha azt szeretnénk, hogy a tabellán az ötödik-hatodik hely környékén maradjunk legalább, akkor ebből a három meccsből kettőt hoznunk kell, és persze, hogy könnyebb idehaza nyerni, mint idegenben.
Nem kétséges ugyanakkor, hogy az ünnepi szünetben pozíciójában megerősített Szabó Zoltán vezetőedző legénységének legjobb tudására lesz szüksége a bravúrhoz, annál is inkább, mivel a MAFC elleni vesztes rangadójukat – melyet a mieink, szabadnapjukat kihasználva, a helyszínen tekintettek meg – követően a tabella éléről hosszú idő után lecsúszó veszprémiek minden bizonnyal kettőzött erővel készülnek a salgótarjáni fellépésre.
– Úgy érzem, hogy fölkészültünk a Veszprémből, bár annyiban nehéz ez, hogy sok jó, kreatív, rögtönözni képes játékosuk van, de amit tudni lehet róluk, azt tudjuk. Én azt mondtam a fiúknak, hogy ezen felül az lesz a kulcs, hogy mennyire tudjuk élvezni, és játszani ezt a játékot. Most különösen nagy szükség lenne arra, hogy az eddig görcsösen szenvedő kosarasaink közül is minél többen lazuljanak el, és hozzák ki magukból azt, ami valóban bennük van. Én egy kőkemény, nagyon harcos, nagyon verekedős csatára számítok, ahol most is kulcsmomentum lesz a védekezés, illetve a gyorsaság, sebesség és az állóképesség. Ez utóbbiak terén jól állunk, a kérdés az, hogy tudunk-e a melóhoz szívet és fifikát is rakni, mert akkor van esélyünk a győzelemre – zárta esélylatolgatását Dániel Tamás.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .