Ezúttal tényleg bravúrra lesz szükség a hazai veretlenség megőrzéséhez.
 
Az egy héttel korábbi, Baja elleni hazai sikerét követően szerdán a pontvadászat egyik favoritjának számító, 9-3-as mutatójával pillanatnyilag a tabella második helyén álló Hübner-Nyíregyháza Blue Sharks csapatát látja vendégül együttesünk. A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban este hat órakor kezdődő összecsapás kapcsán Dániel Tamás klubmenedzserrel beszélgettünk.
– Csapatunk értékes hazai sikerrel tudta feledtetni a MAFC elleni fővárosi fiaskót, s a Bajai elleni összecsapáson helyenként már a játék is egészen „pofás” volt.
– Valóban így van, azt gondolom, hogy rég láttunk már a csapattól olyan felszabadult, gördülékeny, határozott kosárlabdát, mint a Baja elleni összecsapás első félidejében. Végre nem erőlködtünk, hanem azt játszottuk, amit a legjobban tudunk. Kemény, határozott védekezésből villámgyorsan meg tudtunk indulni, és akár kintről, akár bentről nagyon jó hatékonysággal fejeztük be a támadásokat. Motivált volt a csapat, mindenki, aki pályára lépett ebben az időszakban, hozzá tudott tenni, így igen tetemes előny alakult ki a nagyszünetre.
– A folytatás ugyanakkor eléggé nyögvenyelősre sikeredett. Mi lehetett az oka a fordulás utáni visszaesésnek?
– Az biztos volt, hogy a második félidő már nem lesz az elsőhöz hasonló diadalmenet, mert egyrészről a bajaiakat sem abból a fából faragták, hogy ilyen könnyen föladják, másrészt pedig az törvényszerű, hogy ilyen jó játék után mindig van egy kis hullámvölgy. Tehát mi is visszaestünk, a vendégek is fölkeményedtek, s egy picit szigorúbbak lettek velünk szemben a játékvezetők is. Így elég gyorsan eltűnt a tetemesnek mondott előnyünk, kezdhettük újból a kapaszkodást. Sőt, nem is egyszer, nem is kétszer, szerintem legalább ötször-hatszor meg kellett nyerni ezt a meccset ahhoz, hogy valóban győzzünk is. Sokkal több volt a hiba védekezésben is, támadásban sem találtunk már úgy be, ahogy az elején, de azt nem lehet elvitatni tőlünk, hogy küzdöttünk és mi sem adtuk olcsón a bőrünket. Sőt, egyáltalán nem adtuk, mert ha nehezebben is, de begyűjtöttük a két bajnoki pontot ezen a nagyon fontos találkozón. Az tehát biztossá vált, hogy pozitív mérleggel zárjuk az alapszakasz felét, bármi is lesz a Nyíregyháza elleni, ez évi utolsó meccsünkön.
– Amely minden kétséget kizáróan az összes idei hazai fellépés közül a legnehezebbnek ígérkezik. Mindezek fényében milyen mérkőzésre számít szerdán?
– Kétségtelen, hogy a mezőny egyik legjobb játékosállományával, legjobb szerkezetével rendelkező együttese lesz a vendégünk, melynek célja nem más, mint a bajnokság megnyerése. A legelején mindjárt botlottak kettőt, de aztán igen tekintélyt parancsoló sorozatot mentek, és csak most, a múlt heti rangadón kaptak ki a MAFC-től. Ráadásul a saját pályájukon, ami nagy hátrányt jelenthet számukra a végelszámolásnál. Ezért úgy gondolom, hogy kettőzött akarattal érkeznek hozzánk, s mindent meg fognak tenni a győzelmükért. Nagyon-nagyon nehéz dolgunk lesz, bár szerkezetben, játékosanyagban mi is jók vagyunk, de egy ilyen csatát csak akkor tudunk megnyerni, ha csapatként működünk, és negyven percig harcolunk. Egyébként igazán nem is tudok olyan csapatrészt említeni náluk, amelyik igazán sebezhető, de valahogy meg kell találnunk a gyenge pontjaikat. A kulcs, mint mindig, a masszív, kőkemény, erőszakos védekezés lesz, amiből kell tudnunk indulni. Ez nem az a találkozó, amelyik az elején el kell, hogy dőljön, biztos, hogy a végletekig kizsigerelik majd egymást a csapatok. Talán az egyik legjobb meccse lehet ez az idénynek, a semleges nézők minden bizonnyal szórakoztató műsort láthatnak, de hát ki tud semleges maradni egy Salgótarján – Nyíregyháza összecsapáson. Nagyon bízom abban, hogy az ismét kissé szerencsétlen időpont ellenére sokan lesznek a mérkőzésen, és remélhetőleg a végén sem bánják meg, hogy most is a kosárlabdát választották. Vannak sérültjeink, betegeink, de ez most nem számít, aki pályára tud lépni, annak harcolnia kell és a maximumot kihoznia magából a győzelem érdekében.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .