Ragyogó első félidei játékával, hazai pályán a Baját is sikerült felülmúlnia csapatunknak.

 

A Zöld-csoport májusi fináléját követően első alkalommal találkozott egymással a két gárda, így az akkor szoros csatában alul maradó tarjániakat, hazai veretlenségük megőrzése mellett, ezúttal a visszavágás vágya is motiválhatta. Ennek megfelelően a mieink igencsak bekezdtek, s kiváló védőmunkájuknak, a Sömenek-Boinitzer páros tripláinak, Herendic két szép betörésének, valamint Nshimba palánkszaggató zsákolásának köszönhetően villámgyorsan elléptek. A bajaiak első mezőnytalálata csupán a hatodik percben esett be, ám a folytatásban is igencsak megszenvedett ellenfele kőkemény, pattogós védekezésével Cservék Csaba együttese. A túloldalon ellenben egyre-másra potyogtak a kosarak, Herendic remekül mozgatta csapatát, s a tíz pontja mellé öt gólpasszt is kiosztó horvát játékmester vezérletével az első felvonás végén immár 25–12-re vezettek a tarjániak. Ami azt illeti, a második játékrészben sem igazán engedtek a szorításon a piros-feketék: szűk nyolc perc alatt mindössze három kosarat szedtek be, s a félidő hajrájához közeledve immár húsz fölé növelték a különbséget Sömenekék. Akiknek ekkortájt egyedül Goldring Bence semlegesítése okozott gondot, a fiatal hátvéd tucatnyi pontjával tulajdonképpen egymaga tartotta versenyben a nagyszünetre valamelyest közelebb lopózó vendégcsapatot (43–27).
A harmadik negyedet a találkozó addigi részében látványosan szenvedő ex-tarjáni Jakab két találata nyitotta, amelyre alapozva a folytatásban hamar tíz pont alá szorította hátrányát a Bácska. A korábbiakhoz képest nagyot változott a meccs képe, az öt perc alatt mindössze hat pontig jutó SKSE támadójátéka alaposan visszaesett, s a védelem sem állt már olyan stabilan a lábán, mint az első húsz percben. A palánk alól és triplavonalon túlról is sokkalta eredményesebbé váló bajaiak így kisvártatva már lőtávolba is értek, igaz 49–44-nél ők is hosszú időre megpihentek. A csaknem négyperces gólnélküli időszakot követően azután a holtpontról Sömenek és Herendic által kimozdított tarjániak kaptak hamarabb lábra, s a záró periódusra is átnyúló 10–2-es rohamuknak köszönhetően a piros-feketék immár ismét megnyugtatónak tűnő, tizenhárom pontos előny birtokában fordulhattak a hajrába (59–46). Csakhogy a mieink ekkor váratlanul kapkodni, bizonytalankodni kezdtek, amit a nagyot küzdő Vukicsevics és a „beszélgetéshez” hosszú idő után öt ponttal hozzászóló Goldring Bence révén a látogatók egy 16–4-es futással büntettek. A végjáték így meglehetősen kiélezetté vált, ám 63–62 után Boinitzer ziccere, Szanyi labdaszerzése és a fontos pillanatokban nem először nyerőemberré előlépő Berkics négy hibátlan büntetője végül a vezetőedzőként első győzelmét elkönyvelő Szabó Zoltán legénysége javára döntötte el az ellentétes félidőket hozó összecsapást.

NB I/B, Piros-csoport, felnőttek, 12. forduló
Salgótarjáni KSE – Bajai Bácska FKE 69–64 (25–12, 18–15, 9–17, 17–20)
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 200 néző, vezette: Gaál I., Józsa, Németh P.
Salgótarján: HERENDIC 20, Szanyi 3/3, BOINITZER 10/6, SÖMENEK 15/3, Nshimba 6. Csere: Hajdu 6, Csabák 1, Piukovics B. 2, Szőke, Berkics 6, Kovács M. Edző: Szabó Zoltán.
Baja: Nagy D. 6/6, Pongó Martin 6, GOLDRING B. 19/3, JAKAB P. 19/9, VUKICSEVICS 14. Csere: Kővágó-Laska, Pálkerti, dr. Ágfalvi, Goldring G., Fehér Á. Edző: Cservék Csaba.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 14–4, 8. perc: 20–10, 14. perc: 32–16, 18. perc: 40–20, 25. perc: 49–44, 29. perc: 49–44, 32. perc: 57–44, 38. perc: 61–58.
Kipontozódott: Nshimba (39.).
 
Szabó Zoltán: – Az első félidőben a játék szinte minden elemében tökéleteset nyújtott a csapat, a harmadik negyedben viszont a védekezésünk nem volt kellően agresszív, sok könnyű gólt kaptunk, s így a Baja közelebb tudott hozzánk jönni. Ebben a periódusban ráadásul már támadásban sem úgy járt a labda, ahogy kellett volna, ezért a végére eléggé magunkra húztuk az ellenfelet. Szerencsére azonban előnyünkből öt pont a lefújásra is megmaradt, s az első húsz percben mutatott teljesítményért, illetve a hazai veretlenség megőrizéséért mindenképpen dicséret illeti a srácokat. Köszönjük a buzdítást szurkolóinknak! Jövő héten próbálunk meglepetést okozni a Nyíregyháza ellen.
Cservék Csaba: – Sajnos nagyon rosszul kezdtünk a mérkőzést, a védekezésünk nem igazán állt össze az első félidőben. A fordulást követően azután már más sebességgel tudtunk támadni, s hátul is feljavultunk, de igazából így is mindvégig csak az eredmény után futottunk. Gratulálok a Salgótarjánnak!

Következő mérkőzés

Jászberényi KSE

Salgótarjáni KSE

2024. április 17., szerda, 19:00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .