Egységes, jó formában lévő rivális otthonában vizitálnak pénteken a mieink.
 
A Budapesti Honvéd elleni, múlt vasárnapi, szoros hazai sikerét követően a Piros-csoport hét végi fordulójában a MEAFC otthonában vendégszerepel Sztevan Csupics legénysége. A miskolci Egyetemi Körcsarnokban pénteken 17.30 órakor kezdődő északi rangadó kapcsán Dániel Tamás klubmenedzserrel beszélgettünk.
– Ha nem is könnyen, de megszületett a csapat szezonbeli második sikere. Miként értékeli a Honvéd elleni meccset?
– A legfontosabb, hogy győztünk vasárnap este. Ezzel egy újabb lépést tettünk afelé, hogy megalapozzuk a jövőnket és önbizalommal készülhessünk további harcokra. Persze azt gondoltam, hogy lényegesen könnyebb lesz ez a mérkőzés, de az előzmények már igencsak rányomták a bélyegüket a találkozóra. Itt elsősorban nem a sérülésekre gondolok, bár nyilván azok sem segítik a munkánkat, hanem arra, hogy nem a megfelelő ütemben tudunk készülni, edzeni és mérkőzéseket játszani. Sztevan Csupics vezetőedzővel beszélgettem a héten erről is, és ő is megjegyezte, hogy szinte nem volt energia a csarnokon belül. Vasárnap este játszani egy ilyen rangadót, felér egy rémálommal. Már mindenki a hétfőre készült, egész nap jó idő volt, a főiskolások, egyetemisták elutaztak, meg még ez a szerencsétlen magyar labdarúgó-válogatott is játszott. Szóval nagyon nehéz volt ráhangolódni erre a meccsre, többször ki is estünk a ritmusból, aztán megint rátaláltunk a helyes útra, és gyakorlatilag ez a hullámvasút jellemezte az egész mérkőzést. Kétségtelen az is, hogy volt néhány véleményes fújás is, amelyek nem minket segítettek, ezeket is megéreztük, de mindig valahogy újra feljebb tudtunk kapaszkodni a létrán, növelni tudtuk az előnyünket.
– Ami viszont a hajrában azután majdnem teljesen elfogyott…
– A meccs vége valóban borzasztóra sikeredett, hiába léptünk el ugyanis az utolsó percekre megint 10-12 ponttal, egy újabb érthetetlen fújás megzavart minket, és óriási hibákat követtünk el a védekezésben. A Honvéd köszönte szépen, élt a lehetőséggel, és egy pillanatra még fordítani is tudott az álláson. Aztán jött Berkics Bence és higgadtan értékesített egy középtávolit, míg a másik oldalon az ellenfél nem tudott élni az utolsó lehetőséggel. Kétségtelen, hogy itt szerencsénk is volt, de a meccs egészét nézve, azt gondolom, hogy igazságtalan lett volna, ha mi veszítünk. Le kell vonnunk a tanulságokat, rengeteget dolgozva össze kell raknunk a játékunkat, elsősorban a védekezés nagyon fontos ebből a szempontból, néhány játékosunknak pedig föl kell nőni a feladathoz, mert mi csak akkor tudunk eredményesek lenni, ha csapatként küzdünk és harcolunk negyven percen keresztül.
– Ami azt illeti, sok kihagyás a következő összecsapáson sem fér majd bele, hiszen pénteken egy jó erőkből álló, s jó formában lévő együttes otthonába látogat együttesünk. Mire számít a miskolci fellépésen?
– Bár tudjuk, hogy mit kell kijavítanunk, de ezen a héten sem volt sok lehetőségünk a teljes értékű munkára. Megint egy olyan rendezvény miatt szorultunk ki a csarnokból, a többi sportággal együtt, amit szerintem réges-régen máshol kellene megrendezni. Így nagyrészt a Számviteli remek, de igen kicsinyke termében edzettünk és készültünk a Miskolc elleni idegenbeli meccsre. Ami egyértelmű, hogy megint nem lesz könnyű, mert annak ellenére, hogy a felkészülés során le tudtuk őket győzni, itt egészen másra kell számítanunk. A MEAFC összeállt, jól játszanak, ráadásul hazai pályán akarnak megint bizonyítani, ezért nagyon-nagyon nehéz kirándulásra számítok. A vendéglátónk szerzett már két értékes skalpot a BKG és a Budafok ellen, és igencsak megizzasztotta a mezőny egyik legjobbját, a MAFC-ot. Így, hozzánk hasonlóan, ők is két győzelemmel és egy vereséggel állnak. Nagyon sűrű a mezőny, hisz’ ilyen mutatóval rajtunk kívül még hat csapat rendelkezik. Egy idegenbeli bravúrral tehát nagyot lépnénk előre, de egy vereséggel sem szakadunk le annyira. Ez megint az a mérkőzés lesz, ahol a védekezéssel tudunk nyerni, mert ha hetven pont körül tartjuk a miskolciakat, akkor van esélyünk. A fiúk, a csapat tudják a feladatot, ismerik annak nehézségét és biztos vagyok benne, hogy mindent megtesznek, hogy a múltkori remek vasárnap után szép legyen ez a péntek is.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .