Huszonnégy pontos sikerrel biztosította helyét a következő fordulóban csapatunk.

 
A Dr. Hepp Ferenc Amatőr Kupa keretében hétfőn este Debrecenben lépett pályára együttesünk. Sztevan Csupics legénységéből a huzamosabb ideje „maródi” Dániel Péter-Kovács Dénes-Kovács Martin trió mellett ezúttal a Vasas Akadémia elleni, múlt pénteki bajnoki idénynyitón kisebb hátsérülést szenvedett Boinitzer Dávid is hiányzott, igaz, a mieink számára az NB II-es Debreceni EAC II. legyőzése még némileg tartalékos összeállításban sem okozott különösebb gondot. Noha a nyitó negyed közepéig még fej-fej mellett haladtak a felek, az első rövid pihenőt keretbe foglaló 20–4-es vendégrohammal a legfontosabb kérdések gyakorlatilag már a nagyszünet előtt eldőltek. A fordulást követően helyenként már harminc ponttal is vezető, végeredményben pedig 101–77-re diadalmaskodó SKSE vezére ezúttal is az idényt bombaformában kezdő, huszonhat egységig meg sem álló Sömenek Martin volt, de a kézsérülését követően immár ismét teljes értékű munkát végző Piukovics Bálint és a Vasas elleni összecsapáson kulcspillanatokban megvillanó Berkics Bence szintén gólerősen játszott. Összességében ugyanakkor elmondható, hogy hét végi bajnoki találkozójukon a most látottaktól azért lényegesen jobb, koncentráltabb produkcióra lesz szükségük a mieinknek, akik szombaton az legmagasabb osztályba jutás fő várományosaként számon tartott – több komoly élvonalbeli tapasztalattal rendelkező kosaras mellett a Madár András-Szabó Péter ex-tarjáni párost is soraiban tudó – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém otthonában vendégeskednek.
 
Hepp Kupa, 2. forduló
Debreceni EAC II. – Salgótarjáni KSE 77–101 (12–25, 25–36, 19–20, 21–20)
Debrecen, Móricz Zsigmond krt., vezette: Kokas, Bács.
DEAC II.: Nagy L. 3/3, Egri 13/9, Mászlé 6, Asztalos 11, Kovács I. 4. Csere: Kovács G. 30/15, Rácz A. 2, Velkey 2, Veszprémy 6/6. Játékos-edző: Kovács István.
Salgótarján: Herendic 4, Piukovics B. 20/12, Karanfilovszki, Berkics 20/6, Sömenek 26/6. Csere: Csabák 7/3, Hajdu 15, Szanyi 6, Szőke 3/3. Edző: Sztevan Csupics.
Az eredmény alakulása. 5. perc: 10–11, 8. perc: 10–23, 14. perc: 18–38, 18. perc: 30–51, 24. perc: 45–68, 28. perc: 54–73, 33. perc: 62–92, 38. perc: 71–98.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .