A Phoenix Kupa fináléjában a bajnoki rivális Miskolcot győzte le együttesünk.

 
A mieinkhez hasonlóan az NB I/B Piros-csoportjában szereplő MEAFC elleni, szombati finálét az előző napihoz hasonló összeállításban és intenzitással kezdték a tarjániak, akik ráadásul ezúttal (eleinte legalábbis) távolról is sokkal jobb hatásfokkal próbálkoztak. A nyitó negyed végéhez közeledve rövid időn belül az ötödik hárompontos landolt a miskolci gyűrűben, amelyet követően immár kétszámjegyű különbség választotta el egymástól a feleket. Noha a folytatásban az amerikai Thorntonnak sikerült csapata hátrányából valamelyest faragnia, a piros-feketék, Herendic közeli és Kovács Martin távoli találataival, továbbra is tisztes távolságban tartották maguktól riválisukat. A térfélcserét követően pedig szinte pillanatok alatt végképp el is döntötték a meccset: Boinitzerék lendületes játékkal, sok labdaszerzéssel és az ezekből elért könnyű ziccerekkel egy pazar, 24–4-es etapot repesztettek, s az utolsó rövid pihenőhöz érkezve 73–51-re vezettek. A Drahos-tanítványok ugyan a záró tíz perc elején még egyszer nekidurálták magukat (11–0-es rajt), ám az ezúttal leginkább a pontszerzésben jeleskedő Herendicnek idejében sikerült elejét vennie a szükségtelen izgalmaknak.
– A látottak alapján, azt gondolom, jó úton járunk. Bár nem volt könnyű mindkét napon ugyanabban a ritmusban játszanunk, végig harcoltunk, s összességében megérdemelten diadalmaskodtunk, amihez gratulálok a srácoknak. Folytatjuk a munkát, építjük tovább a csapatot – értékelte együttese hétvégi produkcióját Stevan Csupics vezetőedző.
 
Phoenix Kupa, Tiszaújváros
Döntő
Miskolci EAFC – Salgótarjáni KSE 69–86 (18–25, 21–19, 12–29, 18–13)
Vezette: Pozsonyi, Gergely, Domán. Miskolc: Orliczki 3, Kozák B. 13/3, Pap A. 3/3, Gadus 5, Asszú. Csere: Lippai 6, Thornton 17/3, Hartman 2, Kozák M. 11, Homoki 6, Sándor 3/3. Edző: Drahos Gábor. Salgótarján: Herendic 25, Karanfilovszki 5/3, Kovács M. 10/6, Boinitzer 12/6, Sömenek 7. Csere: Szanyi 13/9, Berkics 9/3, Piukovics B. 3/3, Csabák, Hajdu 2, Szőke. Edző: Stevan Csupics. Kipontozódott: Karanfilovszki (35.), Piukovics B. (40.).
 
A torna végeredménye: 1. Salgótarjáni KSE, 2. Miskolci EAFC, 3. Tiszaújvárosi Phoenix KK, 4. EKE Eger KOK.
 

Következő mérkőzés

Jászberényi KSE

Salgótarjáni KSE

2024. április 17., szerda, 19:00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .