Gyenge játékkal, egy koránt-sem világverő riválist sikerült alulmúlnia csapatunknak.

Hatmeccses győzelmi sorozattal a háta mögött utazott Pápára az SKSE csapata, melynek a vasárnap esti összecsapáson korántsem sikerült az utóbbi fordulókban megszokott lehengerlő kezdést produkálnia. Igaz, bár az első percekben rendre a rutinos Sonyák vezette házigazdák álltak jobban, a nyitó negyed második felében úgy tűnt, a mieinknek, ha kis késéssel is, de mégis sikerül rátalálniuk a helyes útra. Csabák triplájára alapozott 11–2-es sorozatukkal 13–8-ról hamarjában 15–19-re alakították az állást a piros-feketék – ám, mint kiderült, az Ughy-legénység számára ezzel a meccs érdemi része nagyjából véget is ért. Az első kisszünetet ugyanis immár egy 16–3-as hazai válaszcsapás foglalta keretbe, ami a legfontosabb kérdéseket gyakorlatilag el is döntötte. Mert bár a rengeteg hibával kosárlabdázó, s a második félidő bizonyos időszakaiban már húsz ponttal is „égő” tarjániak az utolsó negyedórára valamelyest megemberelték magukat, öt egységnél jobban már egyszer sem tudták megközelíteni riválisukat. Nagy kár érte, mert a finoman szólva is verhetőnek tűnő pápaiak otthonában hagyott pont a végelszámolásnál még nagyon hiányozhat a mieinknek. 

 
NB I/B, Zöld-csoport, 22. forduló
Concordia Motax KC Pápa – Salgótarjáni KSE 77–66 (17–19, 23–12, 17–14, 20–21)
Pápai Városi Sportcsarnok, 100 néző, vezette: Tóth K., Surányi, Kapusi.
Pápa: Murai 16/6, Horváth A. 3/3, Sonyák 18, Cook 15, Keller V. 4. Csere: Márton Á. 3, Grebenár 13, Márton L. 5/3. Edző: Vajda József.
Salgótarján: Herendic 7, Csabák 6/6, Kovács M. 7/3, Joó 13, Hajdu 23/6. Csere: Piukovics B. 10/6, Zábó. Edző: Ughy Albert.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–5, 8. perc: 13–15, 14. perc: 28–22, 18. perc: 36–31, 24. perc: 50–33, 28. perc: 55–40, 34. perc: 64–56, 38. perc: 70–64.
Kipontozódott: Piukovics B. (36.).

 

Vajda József: – Nagyon jól védekeztünk, igazi csapatként küzdöttünk. Egy hét alatt nyertünk három meccset, ez gyógyír a sebeimre!
Ughy Albert: – Sajnálom ezt a mai vereséget, méghozzá azért, mert szerintem az előző hat mérkőzésünk, amelyeken sikerült győznünk, semmivel sem volt könnyebb, sőt. Két-három játékost kivéve egyáltalán nem voltunk itt fejben, és kicsit úgy érzem megijedtünk a lehetőségtől is, hogy nyerhetünk. És persze hiányoztak az extra egyéni teljesítmények, nálunk ma ilyen sajnos nem volt. Összességében minden rutintalanságunk kiütközött ma, kulcsszituációkban tízből kilencszer rosszul döntöttünk.

 

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Bajai Bácska FKE

2019.március 23., szombat, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2018/2019)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Medves körút 86.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .