„Nagyon-nagyon-nagyon, de még talán annál is jobban kell figyelnünk ezen a meccsen.”

 

„Érdekes” körülmények között kivívott soproni és kecskeméti sikereit követően hárommeccses idegenbeli túrasorozatának utolsó állomásán a Concordia Motax-Pápai KC otthonában vendégszerepel együttesünk. A Pápai Városi Sportcsarnokban vasárnap este hat órakor kezdődő összecsapást megelőzően Dániel Tamás klubmenedzserrel beszélgettünk.

– Újabb győzelem, sorrendben immár a hatodik, ráadásul idegenben, különösebben elégedettek azonban, azt gondolom, nem lehetünk a fölényes vezetés után a hajrában majdnem elszórakozott kecskeméti összecsapást követően…

– Ugyanazt tudom mondani erre a mérkőzésre, mint dr. Szabó Sándor a diósjenői lakossági fórumon, mikor az ismert színész ügyeiről beszélgettek: Oszterre most mit mondjak? Nyilván ez így humoros, amennyiben érthető a sutka, de végigszenvedni a csütörtöki találkozó második felét, nos, az annyira már nem volt vicces. Még gimnáziumi éveim alatt volt egy barátom, aki előszeretettel fogadott abban, hogy ötven forintért körbesétál a Pécskő úti toronyépületek tetején. Nem esett le, de nekem a gondolattól is elzsibbadt a lábam. Ugyanígy zsibbadt most is, mert mi is hazardírozunk. És ebben a hülyeségben nyilván könyékig benne voltak az edzőink, meg nyakig a játékosaink. Húsz pontot nem lehet elherdálni, pláne nem öt perc alatt. Pontosan az volt a feladat, hogy akadályozzuk meg a kecskeméti fiatalokat abban, hogy vérszemet kapjanak, hogy egy pillanatra is elhiggyék, hogy ők itt nyerhetnek.

– Sokáig ez így is volt, aztán viszont történt valami. De vajon mi?

– Megint úgy léptünk pályára, ahogy kell, kemények, erősek, határozottak voltunk. Sült a zónánk, és egy negyed alatt megnyugtató előnyt szereztünk. Aztán viszont mindenki bejelentkezett Timur csapatához és elkezdett partizánkodni. Majd én megmutatom, majd én eldöntöm a mérkőzést, majd én a büféből is tudok egy hármast dobni, ami nyilván nem igaz és nem működik. Így nem lehet meccset nyerni sehol, mert pontosan az a fegyelem hiányzott belőlünk, az az alázat, ami erőssége kell, hogy legyen egy csapatnak. Megint marha nagy szerencsénk volt, megint adhatunk egy kis pénzt Szent Antalnak, de hogy sürgősen magába kell néznie mindenkinek, az biztos. Nagyon erős a keretünk, jó játékosaink vannak, csapatként is jól működünk, de ezt csak okosan és fegyelmezetten lehet csinálni. Nyitott az út előttünk, de kemény munka kell ahhoz, hogy oda is érjünk, ahova szeretnénk.

– A következő állomás ezen a bizonyos úton a pápai fellépés lesz. Milyen mérkőzésre számít vasárnap?

– Nagyon-nagyon-nagyon, de még talán annál is jobban kell figyelnünk ezen a meccsen, mert borzasztó nehéz lesz. Fenekednek ránk, készülnek a revánsra és jegyezzük meg, hogy egy jó játékosállománnyal, jó szerkezettel rendelkező csapathoz látogatunk, a világ végére. Hosszú utazás után kell úgy helytállnunk, hogy minden körülmény ellenünk dolgozik majd. Ki kell zárnunk minden zavaró külső tényezőt, lilára szorított szájjal kell végigküzdenünk a mérkőzést, és a legjobb formánkat kell mutatni. Betegeink nagyjából fölépültek, bár Zábó Dani szereplése még kérdéses, ellenben Boinitzer Dávid is elkezdett mozogni, bár nem gondolom, hogy ennyi kihagyás után sokat tudna majd hozzátenni ehhez a meccshez. Így is megvannak a nyerő embereink, pontosabban megvan a nyerő csapatunk, ha az tényleg össze is fog állni. Fegyelem, higgadtság és okos kosárlabda, ha így lépünk pályára és ezt játsszuk, akkor a Pápa fog kibillenni abból a kerékvágásból, amiben nyilván a győzelem felé szeretnének haladni.

Következő mérkőzés

Bajai Bácska FKE

Salgótarjáni KSE

2019. május 26., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2018/2019)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Medves körút 86.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .