A csapat megint nem lesz teljes, de a legfontosabb, hogy a fejek rendben legyenek.

 

A múlt pénteki, győri rangadón sorrendben harmadik sikerét begyűjtő, s ezzel negyedik pozícióját megerősítő Ughy-legénység az NB I/B-s pontvadászat Zöld-csoportjának hét végi fordulójában az ötvenszázalékos mérleggel a tabella hatodik helyén álló EKE Eger KOK csapatát látja vendégül. A városi sportcsarnokban szombaton este hat órakor kezdődő szomszédvári derbi kapcsán Dániel Tamás klubmenedzserrel beszélgettünk.

– Együttesünk rendkívül értékes, s a találkozó összképe alapján feltétlenül megérdemeltnek mondható győzelemmel térhetett haza a múlt pénteki, Rába-parti kirándulásról. Az ismert körülmények fényében számított ilyen remek produkcióra?

– Hogy klasszikust idézzek az Oscarból: „Tudtam, tudtam, csak nem sejtettem!” Nyilván minden mérkőzésünket meg akarunk nyerni és hiszünk is benne, hogy ez sikerül, de ez a győri diadal mégis nagyon kellemes meglepetés volt. Az látszott, hogy nehéz mérkőzés lesz, hisz’ egy azonos mutatókkal rendelkező, közvetlen riválisunkhoz utaztunk. Erre a találkozóra is becsülettel készültünk, de folyamatosan bajlódunk sérülésekkel és betegségekkel, amit már az unalomig ismétlek és már nagyon jó lenne nem ismételgetni. Remekül tudtuk kezdeni a meccset, ami most már azt mondom, hogy az egyik fegyverünk és talán érdemes lenne erőltetni. A jó első negyed után egy még jobb másodikat produkáltunk és majdhogynem biztosra mehettünk volna a második félidőben. A harmadik negyedet viszont nagyon nem találtuk el, és visszaengedtük a meccsbe a győrieket, akik éltek is a lehetőseggel. Ekkor tényleg több sebből vérzett a csapat, talán egy kicsit indult a pánik is, de aztán a fiúk valahonnan még előhúztak egy dacos üveg varázsitalt és azt felhajtva sikerült egy olyan hajrát kivágni, ami nem csak a győzelmi esélyeket hozta vissza, hanem egy magabiztos sikert is. Tényleg nagyon örültem, hogy ismét nyerni tudtunk idegenben és ezzel erősítettük a helyünket a rájátszásra apelláló társaság első felében. Ez lesz a feladat egyébként a következő meccsünkön is.

– Amely történetesen egy, a csapatok tabellán elfoglalt pozíciójától függetlenül mindig pikánsnak számító, Eger elleni derbi lesz. Milyen várakozásokkal tekint az északi rangadó elé?

– Sajnos megint azzal kell folytatnom, hogy van, aki felépülőben, van, aki ismét kidőlt, így a csapat újra nem teljes, de szerintem a fejek, a lelkek, azok rendben vannak. Ősszel, nagy bánatomra, kikaptunk Egerben, pedig nagyon jó lett volna hozni azt a találkozót, de akkor még nem voltunk egyben. Most már más a helyzet, mert egyértelmű esélyesként várjuk az egrieket, akik szintén a mi tájékunkon táboroznak pillanatnyilag. Álltak sokkal jobban is, de az utóbbi hetekben beszedtek néhány vereséget, így most minden bizonnyal javítani szeretnének. Éppen ezért én egyáltalán nem tartom könnyű meccsnek ezt a találkozót, ezért úgy kell ismét kezdenünk, ahogy az elmúlt három meccsen tettük, és talán nem kell belecsúsznunk egy hullámvölgybe. Akkor nagy valószínűséggel rendbe lesz ez az összecsapás is. Úgy tűnik, Csabák Balázs vállalni tudja a játékot, bár még nem százszázalékos, de szerintem marhára szeretne már bemutatkozni szülővárosában, hosszú-hosszú távollét után. Dániel Peti továbbra sincs, illetve Boinitzer Dávid lába sem százszázalékos. A héten az ügyeletes influenzásunk Zábó Dani volt, így ő is egy kicsit legyengült, de valószínűleg az Ughy-Szabó kettős rendelkezésére áll majd. Ezek nyilván fontos dolgok, de mint az életben legtöbbször, itt is fejben fog eldőlni, hogy tudunk-e nyerni, vagy sem. A munkát megint elvégeztük, a hangulat jó, így én az utóbbit ki is zárom.

Következő mérkőzés

Bajai Bácska FKE

Salgótarjáni KSE

2019. május 26., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2018/2019)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Medves körút 86.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .