A parádézó Herendic vezérleté-vel pontgazdag meccsen verte csapatunk az újpestieket.

 

Pikáns találkozóval zárult az alapszakasz odavágó köre az SKSE számára, hiszen szombaton a gárda korábbi kiválóságai, a szurkolói körökben még mindig népszerű Surmann-fivérek vezette Újpest-Megyeri Tigrisek csapata látogatott Salgótarjánba.

A feldobás után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem a védekezésről fog szólni a csata, az első pillanattól kezdve hatalmas elánnal vetette magát a pontgyártásba a két gárda. Noha a rajtot a Dániel Pétert térdsérülés, Piukovics Patrikot pedig ujjtörés miatt nélkülöző tarjániak kapták el valamivel jobban, a nyitó negyed derekára a lila-fehéreknek is sikerült alaposan belőniük magukat. Gyors egymásutánban bevarázsolt négy triplájukkal át is vették a vezetést, máris „kiprovokálva” ezzel az első hazai időkérést. Melyet követően azután újból fordult a kocka, s a rendkívül eseménydús játékrész végére a Herendic-Joó duó, valamint az utolsó másodperces hármassal jelentkező Hajdu a helyenként szemre is tetszetősen kosarazó Ughy-legénységet immár négypontos előnyhöz jutatta. Az előrehozott újévi tűzijáték a rövid pihenő után is folytatódott, a két gárda a védőmunkára továbbra is nagyon kevés energiát fordított. A nyolc-tíz pontos vezetésüket a második felvonás közepére állandósító piros-feketék mezőnydobásai például a nagyszünetig közel hetven százalékban voltak sikeresek, miközben tizenegy triplakísérletük közül hetet értékesítettek (60–52).

Az első félidő alapján ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy ez a parádés dobóforma a hasonlóan komoly tűzerővel rendelkező újpestiekkel szemben önmagában csak egy ki-kimeccsre elég, ennek megfelelően a mieink a harmadik periódus elejére valamelyest azért hátsó soraikat is rendbe szedték. S noha ez a fellángolás csupán öt percig tartott, egy meccsdöntőnek bizonyuló 13–4-es rajthoz ez is bőven elég volt. Hiába kezdtek ugyanis a folytatásban ismét szaporább góltermelésbe Djurasevicsék, az SKSE a hátralévő negyedórában már egyszer sem engedte, hogy tizenkét pont alá csökkenjen a különbség. A záró tíz percben már a közönségszórakoztatásra is nagy hangsúlyt fektető tarjániak közül ezúttal is az élményszámba menő megoldások sorát bemutató Herendic (32 pontos, 12 lepattanós, 10 gólpasszos tripla-dupla) járt elől, de a szintén remek napot kifogó Piukovics Bálint-Kovács Martin-Joó-Hajdu kvartett ugyancsak ragyogó játékkal vette ki a részét a magabiztos hazai sikerből.

 

NB I/B, Zöld-csoport, 13. forduló

Salgótarjáni KSE – Újpest-Megyeri Tigrisek 114–92 (31–27, 29–25, 27–16, 27–24)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 350 néző, vezette: Balogh Gy., Gergely, Domán.

Salgótarján: HERENDIC 32/3, PIUKOVICS B. 20/15, KOVÁCS M. 20/12, JOÓ 20, HAJDU 19/3. Csere: Zábó 3/3, Holló, Póczos M., Szőke. Edző: Ughy Albert.

Újpest: Surmann P. 12/3, Széphelyi 9/3, DJURASEVICS 28/6, SURMANN G. 14/6, FRANCZVA 9. Csere: Dokmanovics M. 4, Nagy R. 4/3, Bocsárdi 4, Vida 8/6, Pollák, Varga E. Edző: Stevan Csupics.

Az eredmény alakulása. 4. perc: 8–10, 8. perc: 24–23, 14. perc: 40–39, 18. perc: 55–45, 24. perc: 70–56, 28. perc: 77–62, 34. perc: 91–79, 38. perc: 104–87.

Kipontozódott: Piukovics B. (39.). Kiállítva: Nagy R. (38.).

 

Ughy Albert: – Rettentően örülök annak, hogy ilyen fiatal, ambiciózus gárdánk van, nagyon jó együtt dolgozni ezekkel a srácokkal. A közös munka megkezdése óta csapatként és egyénileg is sokat léptünk előre, de bízom benne, hogy még ettől is jobbak leszünk az újévben. A védekezésünkön például még bőven lenne mit javítani, ám ha sérültjeink visszatérnek és új játékosaink is csatlakoznak, akkor szerintem ez is meg fog oldódni. Azt gondolom minden salgótarjáni büszke lehet erre a csapatra, reményeink szerint a folytatásban még jobb eredményekkel tudjuk majd meghálálni szurkolóinknak a bizalmat. Gratulálok a játékosaimnak a mai hozzáálláshoz és a szép győzelemhez, boldog karácsonyt mindenkinek!

Stevan Csupics: – Megérdemelten győztek a salgótarjániak, gratulálok nekik, 114 kapott ponttal egyszerűen nem lehet meccset nyerni. Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!

Következő mérkőzés

Tiszaújvárosi Phoenix KK

Salgótarjáni KSE

2019. január 22., kedd, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2018/2019)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Medves körút 86.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .