Gyenge védekezése miatt nyerhető meccset bukott el csapatunk Debrecenben.

 

Mindkét gárda két-két győzelemmel hangolt a vasárnap esti, debreceni meccsre, ám míg a vendéglátó DEAC fiataljainak ezek csupán szezonbeli első sikerei voltak, addig Ughy Albert tanítványai a Kecskemét és a Pápa elleni „kétpontosokkal”, az idény során először, immár ötven százalék fölé tornászták mérlegüket. Mi sem természetesebb ezek után, minthogy az eltiltását követően ismét csatasorba álló Joó Tamással kiegészült tarjáni legénység a Cívis városba is egy jó eredmény elérésének reményében érkezett, a találkozó első néhány perce ugyanakkor máris megmutatta, hogy a mieink számára egyáltalán nem lesz ez egy könnyű menet.

Különösen úgy nem, hogy a rajtnál máris alaposan beragadtak a piros-fekték, akiknek támadásban és védekezésben is szép számmal elkövetett hibáit a sokkal frissebbnek, tüzesebbnek tűnő hazaiak, főként az igen agilisan kezdő Opre révén, rendre kosarakkal büntették. A nyitó negyed derekán máris egy híján tíz ponttal állt jobban a DEAC együttese, ami viszont már a tarjániakat is sokkal komolyabb erőbedobásra ösztönözte. Ám hiába zárkózott fel Piukovics Bálint és Joó távoli találataival, valamint Kovács Martin értékes segédpontjaival az SKSE pillatok alatt egyetlen egységre, gyenge védőmunkája miatt a fordításra még jó ideig nem mutatkozott reális esélye. Sőt, a remekül triplázó és a nigériai Omenaka magassági fölényét a palánk alatti küzdelemben jól kihasználó egyetemiek a kisszünet után egy-kettőre visszaállították a korábbi különbséget, s míg hazai oldalon csak úgy sorjáztak a remek teljesítmények, a tarjáni csapatban ekkortájt szinte kizárólag Joó kosarai tartották a lelket. S noha a játékrész finisében a mieink számára ismét felvillant a remény szikrája, 9–0-ás rohamukat a rivális, egy Tóth Bence kései tripláira alapozott, 9–1-es ellencsapással könnyedén megválaszolta (45–43-ról 54–44 a nagyszünetre).

A térfélcserét követően azután huzamosabb ideig váltott kosárszerzéssel lépegettek a felek, s nem nagyon tűnt úgy, hogy a többnyire kétszámjegyű hátrányt cipelő piros-feketéknek lenne erejük komolyabb változást előidézni a találkozó menetében. Jó szokásukhoz híven ugyan ezúttal is harcoltak, küzdöttek, viszont támadásban és különösen védekezésben továbbra is rengeteg bosszantó hibát vétettek. Mindazonáltal így sem igazán engedték a hazaiakat látótávolságon kívülre, sőt a harmadik felvonás végéhez közeledve kezdett ismét egészen szorossá válni a csörte. A remeklő Joó mellett Piukovics Bálint és Kovács Martin is újból elkapták a fonalat, s pár percnyi igazán koncentrált játék elég is volt ahhoz, hogy az utolsó kisszünetet egy 12–2-es futással keretbe foglaló tarjániak fordítsanak (75–78). Csakhogy agresszív zónavédekezésükkel a hazaiaknak a záró negyed derekára sikerült megtörniük a mieink lendületét, s Tóth Bence találataival hamar vissza is ragadták a vezetést. Ekkor megszerzett előnyükkel pedig a kipontozódásokkal színesített hajrában is jól sáfárkodtak, s a mérkőzés összképét nézve, végeredményben megérdemelten diadalmaskodtak. Nagy kár érte, mert némileg határozottabb, kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel ez a találkozó vendégszempontból igenis nyerhető lett volna.

 

NB I/B, Zöld-csoport, 10. forduló

Debreceni EAC U23 – Salgótarjáni KSE 102–96 (27–24, 27–20, 21–31, 27–21)

Debrecen, Oláh Gábor utca, 50 néző, v.: Sallai, Gergely, Domán.

Debrecen: KOZÁK M. 20/6, TÓTH B. 26/9, Asszú, OPRE 13/6, Omenaka 12. Csere: Kozák B. 5/3, GÁSPÁR M. 12/3, Szekeres 3/3, Csomor 8/6, Nemes, Zsuga 3/3. Edző: Kovács Adrián.

Salgótarján: Herendic 10, PIUKOVICS B. 21/15, KOVÁCS M. 17/9, Zábó, JOÓ 32/12. Csere: Dániel P. 4, PIUKOVICS P. 12/6, Kovács D. Edző: Ughy Albert.

Az eredmény alakulása. 4. p.: 11–4, 9. p.: 22–20, 14. p.: 37–28, 18. p.: 45–43, 21. p.: 56–44, 27. p.: 68–58, 31. p.: 75–78, 38. p.: 94–91.

Kipontozódott: Omenaka (32.), Piukovics B. (39.), Joó (40.), Herendic (40.).

 

Kovács Adrián: – Egy hét alatt négy mérkőzést játszottunk, ami elég nagy terhelés, büszke vagyok a fiúkra, hogy mind a négyet meg tudtuk nyerni. Nekünk nem az eredmények a legfontosabbak, de a győzelmek mindig erőt adnak a hétköznapokra. Örülök, hogy azokban a dolgokban, amikben a szezon elején még gyengébbek voltunk, sikerült előbbre lépnünk, s bár még mindig vannak hibáink, látszik a csapaton a fejlődés.

Ughy Albert: – Sajnos ma nem sikerült nyernünk, mert nagyon sok hibát vétettünk védekezésben és úgy érzem kicsit dekoncentráltak voltunk. Ám én a vereség ellenére is nagyon szeretem ezeket a srácokat és büszke vagyok rájuk.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .