Egységes csapatjáték, extra egyéni teljesítmények, gólzápo-ros győzelem a győriek ellen.

 

Álomszerűen kezdték a péntek esti összecsapást a két horvát légiósuk közül ezúttal Herendicet csatasorba állító tarjániak, akik fojtogató védekezésükre és az előző csapata ellen extra motivációval pályára lépő Nárai centertalálataira építve egy lehengerlő, 23–5-ös etappal nyitottak. Noha a negyedfordulóra már a Csaba kosaraival ellenfelük nyomába eredő győriek is egyre inkább magukra találtak, letámadó zónájukkal csupán átmeneti zavart tudtak okozni a házigazdáknak. A második felvonás elején a rendkívül lendületesen kosárlabdázó Kovács Martin szép triplája adott jelet az SKSE újabb fergeteges rohamára, melynek eredményeként 31–23-ról pillanatok alatt 45–27-re alakult a találkozó állása. A hatalmas elánnal küzdő, elveszett labdát nem ismerő piros-feketék ráadásul a folytatásban sem lassítottak, sőt a parádésan osztogató Herendic vezérletével a félidő végén egy sebességi fokozattal még feljebb is kapcsoltak. A mieink szemre is tetszetős játékkal gyűjtögették a pontokat, s a nagyszünethez érve immár huszonöttel tartottak előbbre, mint a meglehetősen tanácstalannak tűnő vendégcsapat (60–35).

A szenzációsan sikerült első két negyedet viszont hazai szempontból egy jóval nyögvenyelősebb harmadik felvonás követte, melynek elején támadásban és védekezésben is rendkívül sok bosszantó hiba csúszott be. A Gáll és Rátvay Tamás kosaraival zárkózó látogatók korábbi hátrányukból majd’ tíz pontot le is faragtak, s ekkor félő volt, hogy nem bírják majd szuflával a saját maguk által diktált iramot a Zábó bokasérülése miatt érdemben már csak hat embert forgató tarjániak (72–57). Mint kisvártatva kiderült azonban a 20 pontos, 10 lepattanós dupla-duplával záró Kovács Martin és társai csupán rápihentek a finisre, melyet egy mindent eldöntő, 10–1-es SKSE-futás vezetett be. S bár Gállék a záró periódus elején kicsit még kellemetlenkedtek, a piros-feketék a hajrában valóságos gálaelőadással kedveskedtek közönségüknek. Az ihletett formában játszó Herendic (19 pont, 9 lepattanó, 15 gólpassz), a korábbi társait 38 ponttal szomorító Nárai és a sérülését követően bíztató teljesítménnyel visszatérő Piukovics Bálint játszi könnyedséggel röpítették a három számjegyű tartományba a mezőnyből 65%-al tüzelő, a lepattanócsatát is fölényesen megnyerő, s csapatszintem 31 gólpasszt kiosztó tarjániakat, akik végeredményben több mint harminc pontos különbséggel is megérdemelten múlták felül jobb sorsra érdemes riválisukat.

NB I/B, Zöld-csoport, 5. forduló

Salgótarjáni KSE – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 115–84 (29–18, 31–17, 19–23, 36–26)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 200 néző, vezette: Válé, Gaál I., Kruk.

Salgótarján: HERENDIC 19, Dániel P. 6/3, KOVÁCS M. 20/12, JOÓ 14, NÁRAI 38/3. Csere: Zábó, PIUKOVICS B. 15/6, Piukovics P. 3/3, Póczos M. Edző: Ughy Albert.

Győr: Földesi 1, GÁLL D. 18/9, Rátvay T. 18/6, Rátvay B. 11, Domsitz. Csere: CSABA 18/3, Geiger 7, Papp B. 2, Nagy T. 7/3, Horváth G. 2, Varga R., Varga Z. Edző: Kozma Tamás.

Az eredmény alakulása. 4. perc: 16–4, 8. perc: 26–11, 13. perc: 34–25, 18. perc: 56–31, 25. perc: 67–44, 29. perc: 77–57, 35. perc: 101–76.

 

Ughy Albert: – Az első percekben nagyon szépen betartották a fiúk a megbeszélteket, keményen, agresszívan védekeztünk, a megszerzett labdákból könnyű kosarakat dobtunk, s 23–5-ös kezdésünkkel szinte el is döntöttük a meccset. A hátralévő időben is többnyire sikerült fegyelmezettnek maradnunk, fejetlen rohanás helyett, amikor kellett, megálltunk és türelmesen, ziccerig játszottunk. Talán védekezés tekintetében lehet egy kis hiányérzetünk, a továbbiakban arra kell majd törekednünk, hogy a mérkőzés elején látott agresszivitást lehetőleg minél tovább tartani tudjuk. A mai estén többen is extra teljesítmény nyújtottak, mégsem emelnék ki név szerint senkit, mert végre igazi csapatot láttam a pályán. Gratulálok a srácoknak, a szimpatikus győri gárdának pedig sok sikert kívánok a továbbiakban!

Kozma Tamás: – Gratulálok a tarjániaknak, megérdemelten győztek, a mai este egyértelműen az övék volt. Centereink csődje és volt játékosunk, Nárai Bence remek játéka eldöntötte a mérkőzést.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .