Az alapszakasz utolsó játéknap-ján a csoportgyőztes Príma SE látogat Salgótarjánba.

Bár az már korábban eldőlt, hogy az Ughy-legénység a harmadik, míg a BKG-Príma SE az első helyen zárja az NB I/B Zöld-csoportjának küzdelmeit, a két élgárda vasárnap este hat órakor kezdődő salgótarjáni rangadója várhatóan így sem fullad majd unalomba.

– Kétségtelen, hogy egyik fél pozíciója sem változhat már a tabellán, s ezért akár egy langyos, barátságos mérkőzést is játszhatnánk, de ez nyilván nem így lesz – erősítette meg fenti felvetésünket Dániel Tamás klubmenedzser. – Egyrészt ők szeretnék megtartani veretlenségüket, mi természetesen le akarjuk győzni őket, meg amúgy sem jár össze a két társaság vacsorázgatni. A legfontosabb számunkra, hogy a jó formánkat átmentsük a rájátszásra, merthogy a legutóbbi, soproni meccsünk is azt mutatta, hogy most már hetek óta megfelelő ritmusban, magabiztosan és higgadtan kosárlabdázunk. A SMAFC otthonában nagyon sokan elvéreztek, mi mégis közel harminc pontos győzelmet tudtunk aratni. És ez csak annak köszönhető, hogy pillanatnyilag, remélem nem kiabálom el, rend van a fejekben, mindenki tudja a dolgát, és egyre kevesebb az egyéni partizánakció. Egyébként ez ennyire egyszerű játék, akik csapatban tudnak gondolkodni, azok sokkal sikeresebbek, mint az egyéni érdekek mentén játszó együttesek. Sopronban is, ha némi megingásokkal, de viszonylag jó volt a védekezésünk, amiből gyors kosarakat tudtunk szerezni. Ráadásul volt egy-két átlagon felüli teljesítmény is, és mindez el is döntötte a meccset. Sorozatban a harmadik magabiztos idegenbeli győzelmünket tudhatjuk magunk mögött, és ez erőt kell, hogy adjon a rájátszásra is.

– Egyelőre azonban foglalkozzunk még a vasárnapi rangadóval. Ön szerint mi kell ahhoz, hogy végrehajtsuk azt, ami idén a mezőny egyetlen csapatának sem sikerült az éllovas ellen?

– Kétségtelen, hogy a csoport egyik legjobb csapata lesz a vendégünk, bár azt gondolom, hogy a mi játékosállományunk is van legalább olyan erős, mint az övék, ha nem erősebb. Évek óta tudatosan készülnek arra, hogy lépésről-lépésre haladjanak fölfelé, amit eddig meg is oldottak. Aztán, hogy ez meddig elég, és mikor pukkannak ki, azt én nyilván nem tudhatom, de az biztos, hogy most mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy legyőzzük őket, ami a presztízsen túl leginkább azért fontos, hogy önbizalommal tudjunk majd nekiugrani a play-offnak. Természetesen készültünk az ellenfélből, de szerintem nem ez fog dönteni, hanem inkább az, hogy ki akarja jobban a győzelmet, ki hajlandó csúszni-mászni a sikerért, s tényleg úgy küzdeni, ahogy egy ilyen rangadón kell. Vannak még problémáink, vannak sérültjeink, van még olyan játékosunk, aki nem érte utol magát a műtétje óta, de ez most mind nem számít. Itt úgy kell pályára lépnünk, hogy az ellenfél, a játékvezetők és a közönségünk is lássa, hogy ezen a napon csak a Salgótarján nyerhet. A fiúkon látom az elszántságot, látom, hogy nyerni akarnak, de csak remélni tudom, hogy végre kiengedjük a szellemet a palackból. Sokkal több van bennünk, mint amennyit az egész bajnokság során mutattunk, s éppen itt volna az ideje, hogy végre igazán elkezdjünk kosárlabdázni. Biztos vagyok abban, hogy sokan lesznek kíváncsiak erre a mérkőzésre, ami talán azért is lesz több mint egy sima bajnoki, mert most jön az a része a szezonnak, ahol varázsolnunk kéne. Szerintem fogunk is!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .