Visszafogott kezdés után könnyedén átrohantunk a SMAFC együttesén.

 

Nem kezdték különösebben meggyőzően utolsó idegenbeli alapszakasz-meccsüket a már biztos harmadikként pályára lépő tarjániak, akik főként dekoncentráltságból fakadó technikai hibáikkal az első percekben 4–0-ás, majd 10–5-ös vezetéshez segítették hozzá az egyik lehetséges negyeddöntős ellenfelüknek számító egyetemistákat. A nyitó felvonás második felében azért Joó remek triplája és Rackley zsákolása már jelezte, hogy kezd összeállni a piros-feketék támadójátéka, aminek köszönhetően a mieink, a továbbra is be-becsúszó védelmi megingások dacára, a kisszünetre vissza is jöttek egálra (19–19). Az újrakezdést követően nem sokkal azután Kovács Dénes ziccere, a találkozó folyamán először, immár vendégvezetést eredményezett, Csapai zsákolásával és Drevenka sikeres távoli dobásával pedig kisvártatva már öt ponttal tartott előrébb az SKSE. Igen ám, de 21–26 után ismét egy kisebb hullámvölgy következett, amit kihasználva villámgyorsan fordított a Czukor és Rátvay Tamás találataira egy 7–0-ás etapot alapozó hazai együttes. Ekkor viszont Ughy Albert meccsdöntőnek bizonyuló taktikai lépésre szánta el magát, s a nem túl hatékonyan működő emberfogásról területvédekezésre állította át csapatát.

Mozgékony zónájukra építve Sonyákék már a félidő hajrájában egy 12–2-es rohammal lepték meg a teljesen leblokkoló hazai fiatalokat, akikre az igazi megpróbáltatások azonban csak a nagyszünet után vártak. A 46–35-ös vezetésükről startoló harmadik periódust ugyanis egy újabb lehengerlő, 17–2-es futammal nyitották a megszerzett labdákból ellenfelükön könnyedén átrohanó tarjániak, aminek következtében az összecsapás legfontosabb kérdésére már jó negyedórával a lefújás előtt meg is kaptuk a választ (37–63). A távolról gyakorlatilag teljesen veszélytelen (2-19-es, vagyis 11%-os triplamutató) soproniak ekkortájt szinte csak közeli szemlélői voltak a Jakab-Csapai páros vezette piros-feketék gólparádéjának, s bár az utolsó rövid pihenő előtt valamelyest összekapták magukat, Kovács Benedekék számára mindez csupán arra bizonyult elegendőnek, hogy rövid időre húsz egység környékén stabilizálják hátrányukat. Az ezen az estén csapata legeredményesebb kosárszerzőjének bizonyuló Sonyák, a dupla-duplázó Jakab (16 pont, 13 lepattanó) és a rendkívül sokoldalúan játszó Rackley (13 pont, 5 lepattanó, 8 labdaszerzés, 12 gólpassz) a záró negyedben mindezt persze nem hagyták annyiban, így végeredményben közel harminc pontos különbséggel született meg a játék minden elemében jobbnak bizonyuló SKSE diadala.

 

NB I/B, Zöld-csoport, 25. forduló

Soproni MAFC – Salgótarjáni KSE 70–97 (19–19, 16–27, 14–26, 21–25)

Sopron, 100 néző, vezette: Surányi, Esztergályos, Benedek.

SMAFC: Horváth Cs., Füzi 10, Rátvay T. 12/6, RÁTVAY B. 24, KOVÁCS B. 15. Csere: Czukor 7, Tukovics, Nagy G. 2, Soós B., Schaul. Edző: Rátvay Tamás.

Salgótarján: RACKLEY 13/3, Burai 12, SONYÁK 20/6, JAKAB P. 16, Joó 10/3. Csere: Drevenka 5/3, Olasz 2, CSAPAI 17, Kovács D. 2, Szőke. Edző: Ughy Albert.

Az eredmény alakulása. 5. perc: 10–5, 8. perc: 18–15, 13. perc: 21– 26, 15. perc: 29–26, 20. perc: 33–44, 25. perc: 37–63, 31. perc: 52–72, 37. perc: 64–92.

 

Rátvay Tamás (a SMAFC Facebook oldala alapján): – Amíg emberfogás ellen kellett játszanunk, szorossá tudtuk tenni a mérkőzést a csoport egyik legerősebb csapatával szemben. A második negyed közepétől azonban zónára váltott a Salgótarján és ennek a védekezési formának a feltöréséhez szó szerint „kevesek” voltunk. Távoli dobásaink rendre kimaradtak, a vendégek pedig a megszerzett lepattanókból sorra szerezték a könnyű, leindításos kosarakat. Bízom benne, hogy aki a pályán volt, ebből a mérkőzésből is fog valamit hasznosítani, ami a közelgő rájátszásban még jól jöhet.

Ughy Albert: – Nem kezdtük igazán jól a mérkőzést, az első percekben korántsem pörögtünk úgy, ahogy szerettük volna. A második negyedtől zónára váltottunk, amitől azután már sokkal koncentráltabbak lettünk és gyorsabb támadásokat vezettünk. Gratulálok a csapatnak, győzelmünk egy percig sem volt kérdéses. És gratulálok ellenfelünknek is, nagyon szimpatikus gárda, sok sikert nekik a továbbiakban!

 

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .