Nem tudtuk megtörni a mű-egyetemista fiatalok győzelmi sorozatát.

 

A szerda kora délutáni találkozóra hétmeccses győzelmi sorozattal érkező MAFC II. zónavédekezéssel, Rackley ellenben egy remek triplával kezdett, majd Jakab suhintott be a félköríven (jócskán) túlról még egyet. Noha ezt követően szép lassan a Bordács-Peringer páros palánk alatti játékára építő házigazdák is bekapcsolódtak a ponttermelésbe, Rackley kettő plusz egyes akciójával és Sonyák ziccerével a fegyelmezetten és lendületesen kosárlabdázó tarjániak kisvártatva már 11–4-re vezettek. Ekkor ugyan a mieink játékában egy kisebb hullámvölgy következett, 16–16 után viszont Rackley és Burai válasz nélkül maradt öt-öt pontja a találkozó során először immár kétszámjegyű különbséget eredményezett. Mint kiderült azonban az SKSE együttese ezzel jó időre minden puskaporát ellőtte, s a meccs menetében bekövetkező baljós fordulat előjeleként az első felvonást egy 7–0-ás hazai sorozat zárta le. A másodikat pedig egy 14–0-ás szériával nyitották a Katona és Bordács által húzott fővárosiak, aminek következtében 16–26-ról, a félidő hajrájára, 37–26-ra alakult az összecsapás állása. Az eltiltott Ughy Albertet helyettesítő Szabó Zoltán hiába kért időt, hiába cserélt, úgy tűnt semmi sem segít a teljesen elbizonytalanodó vendégeken, akik hosszúra nyúló gólcsendjüket csupán a számukra végzetesen alakuló játékrész hetedik percében törték meg (44–36).

Váltott kosárszerzéssel indult a harmadik negyed, a továbbra is remeklő Katona és Bordács menetrendszerű találatai miatt a tarjániak feljavuló védekezése, illetve a Rackley-Jakab duó eredményessége jó ideig csak a különbség tartásához bizonyultak elegendőnek. Bár a mieink tulajdonképpen mindvégig lőtávolon belül maradtak, valahogy nem érződött a játékukon, hogy netán fordítani tudnának. A záró periódus elején mindazonáltal Sonyák két gyors duplájával 60–56-ra alakította az állást az SKSE, a 23 pontját 20 lepattanóval megfejelő Bordács azonban ezúttal is gyorsan lehűtötte a kedélyeket. A végjátékban azután néhány balszerencsésen lecsorgó dobás és fegyelmezetlenség a lepattanócsatát összességében 50-38-ra elbukó, nyolc elhibázott büntető mellett az első kisszünet után 2/21-es, vagyis alig tízszázalékos (!) triplamutatót produkáló vendéggárda sorsát immár végképp megpecsételte, a műegyetemisták fiataljai végül kilenc ponttal bizonyultak jobbnak – a látottak alapján teljesen megérdemelten.

NB I/B, Zöld-csoport, a 18. fordulóból pótolt mérkőzés

MAFC II. – Salgótarjáni KSE 78–69 (23–26, 21–10, 16–16, 18–17)

Hauszmann u., 100 néző, vezette: Válé, Pécsi, Győrfy.

MAFC II.: KATONA B. 24/3, Siklós 2, Szanyi 13/9, BORDÁCS 23, Peringer 6. Csere: Fehér Á., VÍGH 10, Nagy L. Edző: Garai Péter.

Salgótarján: RACKLEY 24/9, Sonyák 9/3, Burai 11, JAKAB P. 18/6, Joó 2. Csere: Csapai 3, Drevenka 2, Holló. Megbízott edző: Szabó Zoltán.

Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–11, 9. perc: 16–26, 16. perc: 37–26, 19. perc: 40–34, 26. perc: 49–45, 32. perc: 60–56, 36. perc: 72–60. Kipontozódott: Bordács (37.).

 

Garai Péter: – Olasz Ádám távollétében próbáltuk a palánk alatti játékot erőltetni, a meccset mégis egy alacsonyabb szerkezetű, futós csapattal tudtuk eldönteni. Sikerünkhöz hozzájárult az is, hogy a jó kezű játékosokból álló tarjániak meglehetősen gyenge dobóformát fogtak ki.

Szabó Zoltán: –  A mérkőzés elején a MAFC zónavédekezését ötletes és pontos játékkal bontottuk meg, igaz védekezésben már ebben az időszakban is gondot okozott a lepattanók megszerzése, amit az ellenfél rendre könnyű kosarakkal büntetett. Sajnos a folytatásban a hazaiak védekezésváltására sem sikerült megfelelőn reagálnunk, aminek eredményeként a nagyszünetre közel tízpontos hátrányba kerültünk. A második félidőben azután többször visszajöttünk pár pontra, de a kritikus pillanatokban mindig becsúszott egy-egy hiba, ami meggátolt minket a fordításban. Sajnálom, hogy nem tudtuk a győzelmet megszerezni, köszönöm a srácok hozzáállást! Szombaton, hazai pályán javítunk!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .