… bár az extra első félidőt követően a második már eléggé feledhetőre sikeredett.

 

Miután a sokáig a Zöld-csoport legvégén kullogó, ám januárban egy hármas győzelmi sorozattal oroszlánkörmeiket már megvillantó fehérvári fiataloknak házi góllövőlistájuk első hat helyezettje közül ötöt is nélkülözniük kellett péntek este, az alsóházi riválisával szemben – hat mérkőzést követően – még csupán két újévi sikernél járó Ughy-gárda számára nem ígérkezett túlságosan bonyolult feladatnak a kötelező két pont begyűjtése. Ennek megfelelően a piros-feketék a feldobást követően, az igen aktívan kezdő Sonyák hét pontjára építve, rögtön egy 11–2-es rohammal nyitottak, némi ízelítőt adva a rájuk váró megpróbáltatásokból Pethő Ákos kissé megszeppentnek tűnő tanítványainak. Noha a nyitó negyed második felében azért már a mieink is jóval szolidabb tempóra váltottak, mivel a sokat bizonytalankodó vendégjátékosok közül továbbra is egyedül a kongói Nshimbának sikerült hébe-hóba megtalálnia a gyűrű felé vezető utat, Jakab gyors egymásutánban beszórt két triplájával, illetve Rackley és Burai ziccereivel a kisszünetre immár tíz pont fölé nőtt a felek közötti differencia (21–10).

A rövid pihenőt követően pedig ismét beindult a hazai gőzhenger, melyet a megyeszékhely felnőtt csapatában éppen húsz esztendeje, 1998 márciusában bemutatkozó, s nevelőegyesületéhez nemrégiben hatalmas vargabetűvel visszatérő Drevenka Dávid vezényelt. Rutinos játékmesterének duplájára, triplájára és remek gólpasszára alapozva az SKSE a második felvonás elején egy 19–2-es etappal jelentkezett, ám ez még semmi sem volt ahhoz képest, ami ezután következett. Az ihletett formában kosarazó Jakab ugyanis a folytatásban olyan dobóparádéba kezdett, amilyet tarjáni játékos nagyon régen, vagy talán még soha nem rendezett. A hazaiak kapitánya addigi két tripláját a félidő hajrájában újabb öttel toldotta meg, hét találatához ráadásul ugyanannyi kísérletet vett igénybe. Mivel pedig ekkortájt a többiek sem nagyon tévesztettek (77%-os mezőnypontosság a második tíz percben), a pazar támadójátékot bemutató SKSE végül közel negyven pontos, 62–23-as vezetés birtokában vonulhatott pihenőre.

Bár az addigiak alapján néhányan már rekordkülönbségű sikert orrontottak, a térfélcsere után nemhogy megismételni, megközelíteni sem tudta első félidei teljesítményét a hazai gárda. Érezhetően csökkent a koncentráció, nőtt az elpackázott akciók és az „átmozizott” védekezések száma, s a mieink szép lassan teljesen lesüllyedtek ellenfelük színvonalára (28–31-es részeredmény a fordulást követő első tizennyolc percben). A fölényes győzelem persze így sem forgott veszélyben, a százpontos határ viszont a hajrához közeledve már egyre kevésbé tűnt elérhetőnek. Sonyák azonban úgy gondolta, hogy ennyivel azért még mindenképpen tartoznak a közönségnek, s az utolsó két percben tizenegy pontot termelve a lefújásra a három számjegyű tartományba segítette az ilyen magasságokba az idei szezonban először eljutó tarjáni legénységet.

 

NB I/B, Zöld-csoport, férfiak, 20. forduló

Salgótarjáni KSE – Alba Fehérvár II. 101–58 (21–10, 41–13, 16–18, 23–17)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 200 néző, vezette: Sallai, Gergely, Domán.

Salgótarján: SONYÁK 21/9, Rackley 10/3, Holló, JAKAB P. 29/21, Csapai 3. Csere: Burai 10, JOÓ 16, DREVENKA 9/3, Kovács D., Szőke 3/3, Nagy B., Póczos M. Edző: Ughy Albert.

Fehérvár: Szűcs P. 7/3, Polster 7/3, Nyulász 5, Lévi 4, NSHIMBA 26. Csere: Kuttor 1, Lukács 3/3, Magda 2, Nagy G. 3/3, Nógrádi-Szabó. Edző: Pethő Ákos.

Az eredmény alakulása. 4. perc: 11–2, 8. perc: 19–6, 14. perc: 34–12, 18. perc: 53–16, 24. perc: 65–32, 28. perc: 74–39, 34. perc: 83–44, 38. perc: 90–54. Kipontozódott: Nshimba (40.).

 

Ughy Albert: – Az első félidőben remekül játszottunk, támadásban szinte hibátlanok voltunk. Nagyon jó egyéni teljesítményekkel fűszerezve. Jó lenne ezt a formát átmenteni komolyabb ellenfelek ellen is, hiszen szerintem ez a csapat képes erre bárki ellen. Gratulálok a srácoknak!

Pethő Ákos: – Gratulálok a hazai csapatnak, az első félidőben extra dobóformát mutattak. Sajnos nekünk csak a szünet után kezdődött a mérkőzés érdemi része. További sok sikert a Salgótarjánnak!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .