Az újonnan igazolt Burai Róbert játéka kérdéses a szerdai, tiszaújvárosi bajnokin.

 

– Bár az előzetes esélylatolgatások alkalmával egyértelműen a listavezető Príma SE csapatát jelölte meg a múlt szombati, szigetszentmiklósi rangadó favoritjaként, ennyire sima vereségre azért gondolom ön sem számított – vetettük föl szokásos visszapillantó-, előretekintő beszélgetésünk elején Dániel Tamás klubmenedzsernek.

– Azt kell mondanom, hogy sajnos benne volt a pakliban ez az eredmény, de nem így. Egyrészt csalódás volt a mérkőzés, elsősorban a hozzáállásunk miatt, másrészt pedig felháborító, hogy 2018-ban ilyen hangulatú és mocskos meccset lehet még játszani. Véleményem szerint egyébként taktikailag jól felkészültünk a találkozóra, ami látszott is a kezdésen, illetve az első 10-12 percen. De csak taktikailag, mert mentálisan, fejben nagyon-nagyon gyengék voltunk. Nem bírtuk el már azt sem, hogy a végig enerváltan, és rendkívül gyenge kézzel dolgozó játékvezetők két olyan fújást is megengedtek maguknak, amikkel azonnal kibillentették a csapatot a kezdeti jó ritmusból. Ezen felül az ellenfél sem cáfolta meg a róla kialakult véleményt, hisz’ mindent megtettek annak érdekében, hogy minél hamarabb fordítsanak az álláson. Ezzel nem is lenne baj, ha nem olyan módszereket alkalmaztak volna, mint például Kaluha Csaba, a magyar mezőny egyik leggusztustalanabb stílusú, legalattomosabb játékosa, aki ütött, vágott, rúgott és ennek ellenére pályán maradhatott. Csak egy megjegyzés, nagyon nem csodálkozunk a Szigetszentmiklós játékstílusán, mivel amikor még debreceni lokálpatrióták voltak, akkor is ugyanezt láthattuk tőlük.

– Az ön számára melyek voltak a találkozó legfontosabb tanulságai?

– Az biztos, hogy a történtek mellett nem megyünk el szó nélkül és megtesszük a hivatalos lépéseket. Mindez azonban nem mentesíti a csapatot a felelősség alól, hisz’ ilyen szinten nem engedhető meg, hogy feladjuk a meccset. Márpedig többen már az első félidő vége előtt föltették a kezüket és ez elfogadhatatlan. Sajnos az is látszott, hogy nincs vezére a társaságnak, nincs, aki összefogja őket, ami miatt ilyen könnyedén átszaladtak rajtunk az első félidő végén. A második félidőre egy hitehagyott és egy elégedett csapat vonult ismét pályára, a játékvezetők pedig szépen asszisztáltak a színjátékhoz. A második két negyedet akár már le sem kellett volna játszani. Szégyen, hogy így alakult ez a rangadónak kikiáltott összecsapás, aminek egyetlen hozadéka talán az lehet, hogy esetleg tanulunk belőle. De ez majd kiderül az elkövetkezendő meccseken.

– Amennyiben a hírek igazak, a szigetszentmiklósi fiaskó feledtetésében már egy újonnan igazolt játékos is a gárda segítségére lehet majd.

– Elmondtam a múltkor is, hogy keressük azokat a kosárlabdázókat, akikkel megerősíthetjük a csapatot. Egy konkrétumról már valóban be tudok számolni, miszerint az OSE Lions csapatából érkezik hozzánk az elsősorban a 2-3-as posztokon bevethető Burai Róbert. Egy nagyon tehetséges, fiatal játékosról van szó, aki hétfőtől már velünk edz, és ha a papírjai rendben lesznek, akkor akár szerdán is pályára léphet már. De rajta kívül is várhatók még további érkezők, akik segíteni tudnak majd nekünk.

– A pontvadászat hétközi fordulójában egy újabb veszélyes idegenbeli túra vár az együttesre. Miként látja a tiszaújvárosi vendégszereplés esélyeit?

– A Tiszaújváros elleni fellépéseinket mindig óvatosan kell kezelni, mert akármilyen játékosállománnyal is rendelkeznek, azért szívósak és szervezettek, főleg hazai pályán. A szezonnyitón itthon is megszenvedtünk ellenük, így biztos vagyok abban, hogy nagyon nehéz lesz most nyerni. Ráadásul van bennünk egy rúgás, amit addig ki kell hevernünk. Én azt szeretném, ha ez a legutóbbi vereség inkább megacélozna minket, mintsem zavart keltene a sorainkban. Nagyon bízom abban, hogy mindenki levonja a következtetéseket és úgy készül a továbbiakban, hogy abból profitálni tudjon, mint játékos, és nyilván a csapat is előrébb legyen. Mindent figyelembe véve azért nyilván mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de ehhez vissza kell találnunk arra az útra, amelyen a múlt év vége felé már egész jól tudtunk haladni.

 

A több játéklehetőség reményében váltott

buraiEgyüttesünk új játékosa, Burai Róbert az oroszlányi egyesület hivatalos facebook oldalán beszélt klubváltásának okairól.

– Már májusban megkeresett Ughy Albert azzal, hogy ő az edzői pályafutását a Salgótarján vezetőedzőjeként fogja folytatni és szívesen látna a csapatában. A nyáron, amikor azt az ígéretet kaptam, hogy 8-9 fős rotáció lesz, és több játéklehetőséget kapok, még sikerült meggyőznie az elnök úrnak a folytatásról. Sajnos ez csak részben teljesült. Május óta is folyamatosan tartottam a kapcsolatot Bucival, aki biztosította számomra, hogy ha úgy érzem, váltani szeretnék, ő szívesen látna a csapatában. Új csapatomban komolyabb szerepet kaphatok, kulcsjátékosként számítanak rám. Úgy gondolom, pályafutásom e szakaszában a lehető legtöbbet kell a pályán töltenem a fejlődésem érdekében. Ezért is döntöttem úgy, hogy a több játéklehetőség érdekében a Salgótarján együtteséhez igazolok. Mindent köszönök az OSE-nak. Köszönöm a szurkolóknak a sok éves támogatást és további sok sikert kívánok a csapatnak!

Következő mérkőzés

Vasas Akadémia

Salgótarjáni KSE

Hepp Kupa, 2018. január 19., péntek, 17.00 óra

Utolsó mérkőzés képei

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Medves körút 86.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .