Fölényes sikerrel biztosította helyét a Hepp Kupa negyed-döntőjében az SKSE.

A rendkívül aktívan kezdő Sonyák vezetésével erőteljes rajtot vettek a Hepp Kupa negyeddöntőjének utolsó kiadó helyéért vívott vasárnap kora esti összecsapáson a tarjániak, akik pár perc elteltével máris hét ponttal tudhatták maguk mögött az NB I/B felsőházában vitézkedő riválisukat. A nyitó negyed derekára azután némileg már csökkenni látszott a hazai lendület, s Molnár szemfüles találataival 13–11-re fel is zárkóztak a vásárhelyiek. Mivel azonban a játékrész utolsó három kosarát Surmann Péter és Jakab kettőse jegyezte, a meglehetősen hullámzóan teljesítő piros-feketék a rövid pihenőre valamelyest megint fellélegezhettek (20–11). A kisszünet után az Utasi-tanítványok zónavédekezéssel kísérleteztek, amivel bizony sikerült is néhány kellemetlen percet szerezniük a kintről pocsékul dobó, az első húsz percben 1/8-as triplamutatóval riogató SKSE-nek. Csakhogy Ughy Albert időkérése még éppen idejében érkezett, s a röpke eligazításról visszatérve az Olasz-Joó duó pillanatok alatt tíz fölé tornázta a különbséget. A félidő hátralévő részében pedig a mieink Surmann Péter remek betörései révén különösebb gond nélkül meg is őrizték tisztes előnyüket, amiben nagyban közrejátszott, hogy a déliek egyik vezérét, az ex-tarjáni Szabó Pétert a védőtudományából ismét ízelítőt adó Rackley gyakorlatilag a „láthatatlan ember” szerepébe kényszerítette (37–27).

A térfélcserét követően a mieink egy Jakab triplájára, valamint Kovács és Rackley ziccereire alapozott 7–0-ás szakasszal nyitottak, ám erre hamar érkezett a válasz egy Gajics hat pontjára felépített 8–2-es vendégroham formájában. Noha a zóna ellen a piros-feketék továbbra sem igazán remekeltek, mindez nem sokat számított, mivel kiváló védőmunkájuknak, s gyakori labdaszerzéseiknek köszönhetően többnyire rendezetlen védelemmel kerültek szembe. A lendületes Rackley és a rendkívül hasznosan és sokoldalúan kosárlabdázó Sonyák (9 pont, 14 lepattanó, 5 labdaszerzés, 2 gólpassz) által levezényelt ellencsapások pedig rendre könnyű kosarakat eredményeztek, s a tarjáni legénység 46–35 után bemutatott parádés, 16–2-es száguldása a záró felvonás elejére immár végképp eloszlatott minden kétséget a győztesek kilétét illetően (62–37). A hátralévő időben az SKSE fő célja ezáltal már a közönség kiszolgálása, míg a tartalékos vendégeké a kiütés elkerülése lett, s míg előbbiért Rackley és Jakab, utóbbiért Vas és Molnár tették a legtöbbet. Végeredményben a házigazdák huszonnégy ponttal nyerték meg az összecsapást, s izgatottan várhatják a negyeddöntő keddi sorsolását.

 

Hepp Kupa, férfiak, nyolcaddöntő

Salgótarjáni KSE – Vásárhelyi Kosársuli 79–55 (20–11, 17–16, 20–10, 22–18)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 250 néző, vezette: Jurák, Gaál I., Lövei.

Salgótarján: RACKLEY 17, Kovács D. 2, SONYÁK 9/3, JAKAB P. 18/12, OLASZ 11. Csere: Csapai 6, SURMANN P. 9/3, Joó 7, Mucsibabics, Szőke, Nagy B. Edző: Ughy Albert.

Vásárhely: Szabó P. 2, MOLNÁR B. 14, Vas P. 14/9, Bálint 5, GAJICS 16. Csere: Béres N. 4, Horváth, Kun. Edző: Utasi Gábor.

Az eredmény alakulása. 3. perc: 10–4, 8. perc: 18–11, 13. perc: 24–16, 18. perc: 35–23, 23. perc: 44–27, 27. perc: 50–35, 32. perc: 62–37, 37. perc: 74–45.

 

Ughy Albert: – Egy tartalékos Vásárhelyt sikerült magabiztosan legyőznünk. Furcsa, de ezt a párharcot eleve gyakorlásnak használtuk fel, s a védekezés része egészen jól is működött. Tulajdonképpen ez a lényeg, na és persze, hogy ott vagyunk a legjobb nyolc között. Gratulálok a fiúknak!

Utasi Gábor: – Ilyen gyenge dobóteljesítményt idén még nem produkáltunk. Mindezt foghatnám a sérülésekre, betegségekre, de sajnos ma nem ez volt a különbség a két csapat között. Gratulálok ellenfelünknek!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Jászberényi KSE

2024. április 19., péntek, 16:30 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .