Tizenkét pontos sikerrel jutottunk a Hepp Kupa nyolcaddöntőjébe.

 

A majd’ két hónappal az idénykezdést követően még mindig a csapatépítés rögös útjain lépdelő SKSE csütörtök este az NB II középső szekciójának élmezőnyéhez tartozó Keresztúri Kosársuli otthonában vendégeskedett. A nem csak a bajnokságnak, de a kupasorozatnak is komoly célokkal nekivágó piros-feketék rövid ismerkedési szakaszt követően, a nyitó negyed derekán, egy 13–0-ás rohammal ragadták magukhoz a vezetést, s innentől a számos korábban magasabb osztályt megjárt kosarast felvonultató fővárosiak, illetve az őket olykor leplezetlenül segítő második számú sípmester erőfeszítései dacára már igazából csak a mieink győzelmének különbsége lehetett a kérdés. A lefújásra kialakuló tizenkét pontos differencia kétségtelenül sokkal nagyobb is lehetett volna, ha a tizenhárom kihagyott büntető és hasonló nagyságrendben elhibázott tiszta ziccer ellenére is jónak, sőt időnként kifejezetten tetszetősnek mondható támadójáték mellé akár csak közepes védekezést társít Ughy Albert alakulata – melynek, mint az ismét nyilvánvalóvá vált, a játék utóbbi szegmensében még mindig bőven van javítanivalója.

Az SKSE együttesében, az előbbiekből kifolyólag főként az „előre játékban”, több kiváló egyéni teljesítmény is akadt: a jó dobóformáját őrző Surmann Gábor ezúttal egy híján harminc egységgel volt a gárda legeredményesebb tagja, Jakab Péter 23 pontot és a váratlanul szorossá váló (83–89-nél például mindössze hat pontra csökkent a záró felvonásban hét hárompontost berámoló házigazdák hátránya) hajrában két kulcsfontosságú triplát jegyzett, míg Surmann Péter tizenhat alkalommal hozta társait kihagyhatatlan helyzetbe.

A megérdemelt sikerrel továbblépő tarjáni gárda produkciójában összességében már szép számmal voltak felfedezhetően bíztató jelek, ám egy ilyen „féloldalas” teljesítmény komolyabb riválisokkal szemben könnyen kevés lehet.

  

Dr. Hepp Ferenc amatőr kupa, férfiak, 2. forduló

Keresztúri Kosársuli DSE – Salgótarjáni KSE 87–99 (16–22, 25–29, 16–22, 30–26)

Budapest, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium, 50 néző, vezette: Szilágyi, Lázár.

KKS DSE: Bálint 13/12, Bencze 14/6, Kovács D. 19/9, Cserneczky 2, Somogyi Zs. 19/3. Csere: Horváth Zs. 6/3, Bódy 9/3, Prekopcsák, Somogyi L. 2, Mendzsák 3/3. Játékos-edző: Somogyi László.

Salgótarján: Surmann P. 7/3, Mucsibabics 5, Surmann G. 29/6, Jakab P. 23/6, Olasz 15. Csere: Sonyák 14/6, Csapai 3, Joó 3/3. Edző: Ughy Albert.

Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–6, 8. perc: 8–19, 13. perc: 23–32, 17. perc: 36–42, 24. perc: 46–56, 28. perc: 53–73, 33. perc: 69–78, 38. perc: 81–86. Kipontozódott: Horváth Zs. (37.), Mucsibabics (39.).

 

Ughy Albert: – Támadójátékunk, s jelenlegi helyzetünkben talán mindegy is milyen szintű ellenféllel szemben, már egészen kulturált formát mutatott, helyenként kimondottan szép dolgokat csináltunk, egységes csapatnak néztünk ki. Védekezésünk ugyanakkor továbbra is nagyon sok kívánnivalót hagy maga után, nem hisszük el az emberünkről, hogy ha szabadon hagyjuk, akkor bedobja, nem vagyunk hajlandóak kommunikálni és hatékonyan segíteni a társunkat. Az erre a találkozóra kitűzött legfontosabb célunkat mindesetre így is elértük, továbbjutottunk, és ott vagyunk a legjobb tizenhat között.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Motax-Pápai KC

2017. november 25., szombat, 18.00 óra

Utolsó mérkőzés képei

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Medves körút 86.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .