Az új szezon első bajnokiján a Tiszaújvárosi Phoenix KK csapatát fogadjuk.

 

– Egyáltalán nem teltek unalmasan az együttes háza táján az előző hónapok, s az előkészületi mérkőzések alapján úgy tűnik, hogy mind az egyesületi-, mind pedig a szakmai vezetés elég jó munkát végzett a nyáron - vetettük fel Dániel Tamás klubmenedzsernek.

– Kétségtelen, hogy az idén nem aludtunk bele a csapatépítésbe, ezért a holtszezonban lényegesen jobban sikerült összerakni a társaságot, mint tavaly. Először nyilván a meglévő játékosainkkal kellett megegyezni, így maradt Jakab Péter, Csapai Péter és Mucsibabics Momcilo is. Ezután folytattuk azzal, hogy késő tavasszal a korábbi sikerkovácsok közül hárman is visszatértek hozzánk, gondolok itt a Surmann testvérekre, illetve Ughy Albertra. Igaz, utóbbi a vezetőedző posztját tölti be, de kötődése Salgótarjánhoz és a korábbi sikerekhez neki is egyértelmű. Hozzájuk csatlakozott egy rendkívül rutinos és megbízható hátvéd, Sonyák Béla, aki szolnoki nevelésű, de igazán Körmenden vált jó játékossá. Rajtuk kívül három fiatal is érkezett hozzánk, velük lett teljes az együttes: Olasz Ádám a palánk alatt jelent erősítést, míg Joó Tamás és Kovács Dénes inkább mezőnyposzton használható. Mindenképpen meg kell még említenem, hogy bővült a felnőtteknél a tarjáni nevelésű játékosok száma is, hisz’ Dániel Péter, Czikora Márk és Dudoma Tamás mellé a kerethez került Nagy Balázs és Szőke Szabolcs, illetve szeretnénk ha Póczos Mátyás is a nagyokkal készülne. A sok érkezőből látszik, hogy nem volt egyszerű összecsiszolni a keretet, de a fiúk becsülettel elvégezték a tervezett munkákat, ami a felkészülési mérkőzéseken meg is látszott. A legjobb talán a mostani gárdában, hogy a rutin és a fiatalság is jelen van, így sokkal könnyebben tudunk majd reagálni az egyes meccsszituációkra.

– Milyen eredményre lehet képes ez az együttes a második vonal alsóházi mezőnyében?

– Szerintem abszolút nem tett jót az NB I/B-nek, hogy a szövetségben megváltoztatták a versenykiírást, de a mi terveink végrehajtásához pillanatnyilag akár illeszkedhet is az új szisztéma. A nyáron ugyanis elindítottunk egy hároméves programot, ami részben az utánpótlásbázis erősítését célozza, e mellett több nagyobb és kisebb beruházás szerepel benne, illetve nem utolsó sorban a felnőtt csapatot is szeretnénk visszavezetni a legjobbak közé. Ennek első etapja az idei bajnokság, ahol nem lehet más a célunk, mint hogy megnyerjük a Zöld csoportot. Egyébként, ha szükségesnek látjuk, akkor ennek érdekében még egy külföldi játékossal is erősíteni fogunk, de hogy milyen poszton és kivel, azt az elkövetkezendő hetekben döntjük el. Egyelőre a fentebb bemutatott kerettel indítjuk a szezont, és lépünk pályára az első mérkőzésen, a Tiszaújváros ellen.

– Mire számít az idénynyitón?

– Hadd kezdjem azzal, hogy köszönöm a Tiszaújváros vezetésének a rendkívül sportszerű hozzáállását, ami akár példaértékű is lehet, hisz’ Joó Tamás játékjogát mindenféle ellentételezés nélkül engedték át nekünk. Ennek azért előzménye volt, hogy mi is tettünk ilyen gesztust a Csabák fivérek átigazolásánál, illetve más sportpolitikai lépéssel is segítettük a munkájukat. Ezzel együtt is igen szép volt tőlük ez a lépés. Annyit tudunk róluk, hogy ők is átalakultak az elmúlt hónapokban, szerintem nem lettek erősebbek, mint voltak, de azt is tudjuk, hogy becsületesen végzik a munkájukat és ez általában jót szokott jelenteni. Mivel terveink egyértelműek, így nem várhatok mást ettől a mérkőzéstől, mint hogy magabiztosan nyerünk, bár azért még vannak előttünk olyan feladatok, amiket el kell végezni ahhoz, hogy tényleg ismét jó csapatunk legyen. A keret nagyjából rendben van, egyedül Dániel Peti esett ki ismét néhány hétre, rajta kívül viszont mindenki egészséges, és ha jól látom rajtuk, harcra készek is. Abban biztos vagyok, hogy egy teljesen más szemléletű, hozzáállású együttest láthat a közönségünk, akik már most érzik, hogy valami ismét készül a palánkok árnyékában. Jöjjenek is minél többen!

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .