Változatos küzdelemben, pontgazdag meccsen győztünk a Sólymok ellen.
 
Utolsó két (avagy három) felvonásához érkezett az NB I/B-s pontvadászat Piros-csoportjának idei küzdelemsorozata a feledhetőre sikerült alapszakaszt követően a rájátszásban még hibátlan piros-feketék számára, akik a kilencedik helyért vívott pároscsata első összecsapásán a Nagykőrösi Sólymok otthonában léptek pályára. A csütörtök esti találkozó első negyede hullámzó játékot hozott: a kezdeti gólváltásokat követően a Lakosa Ákos vezette házigazdák vágtak ki egy 14–0-ás rohamot, majd, 18–6 után, a főként Karanfilovszki, Takács és Monye Martin találataira építő SKSE repesztett egy 15–2-es etapot. A 25–21-es állásról induló második periódusban azután a mieink kapták el valamivel jobban a rajtot, s a védekezésén is némileg szigorító Király-legénység ekkor megszerzett pár pontos előnye, elsősorban Takács és Hargitai eredményességének köszönhetően, egészen a félidő hajrájáig ki is tartott. Két perccel a dudaszó előtt éppen 41–35-ös vendégvezetést mutatott a tábla, csakhogy a hátralévő nyúlfarknyi időt a tarjáni gárda alaposan ellazsálta. Riválisa visszaesését pedig a Kovács-alakulat egy 12–2-es negyedzáró futással büntette, így a felek végül 47–43-as állásnál vonulhattak a nagyszünetre.
A térfélcserét követően ugyan hamar vendéglátója sarkában termett az SKSE, csakhogy a folytatásban, a remeklő Lakosa Ákos iránymutatásával, a Sólymok valóságos triplaesőt zúdítottak a mieinkre. Az ekkortájt jóval agilisabban és pontosabban játszó nagykőrösi csapat pillanatok alatt tizenhárom pontra növelte előnyét, azonban kicsit elkésettnek tűnő, ám, mint kiderült, még épp jókor érkező időkérését követően a tarjáni együttes haladéktalanul üldözőbe vette ellenfelét. Takács centergóljaira, Hargitai ketteseire, valamint Rosemond hajszálpontos távoli dobásaira alapozva a mieink percről-percre dolgozták le hátrányukat, amiből az utolsó rövid pihenőre már mindössze öt-, Rosemond és Hargitai újabb hármasai nyomán pedig, röviddel a záró tíz perc megkezdése után, csupán egyetlen pontocska maradt. Sőt, a nagy kedvvel és rendkívül hatékonyan kosárlabdázó Takács távoli találata és Hargitai ziccere kisvártatva már a fordítást jelentette, ráadásul míg a mieink épp a legjobbkor jöttek lendületbe, úgy tűnt, a hazai gárda muníciója és erőtartalékai javát eddigre már felélte. Molnár Miklós kettő plusz egyes akciója és Fehér két hármasa ugyan ideig-óráig még éltette a kőrösi reményeket, ám a végjátékban Monye Martin két közeli találata, valamint Rosemond és Dragasevics sikeres büntetői az SKSE javára döntötték el a változatos küzdelmet hozó, pontgazdag meccset. A mieink ezáltal győzelmi sorozatukat immár hétmeccsesre nyújtották, s a jövő szerdai, hazai visszavágón nem csak a sorozatot, de a számukra a szép befejezés ellenére is összességében csalódást okozóan alakuló idényt is lezárhatják.
 
NB I/B, Piros-csoport, férfiak, 9. helyért, 1. mérkőzés
Nagykőrösi Sólymok KE – Salgótarjáni KSE 91–97 (25–21, 22–22, 24–23, 20–31)
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola, 100 néző, vezette: Sallai, Gergely, Domán.
Nagykőrös: LAKOSA Á. 24/12, Fehér P. 16/6, Mester 10/6, Rozs 4, TIMKÓ 9/3.  Csere: Molnár Miklós 10/3, Molnár B. 9/3, Kónya 3/3, Filep, Jókai, Kocsis, Kakulya 6/6. Edző: Kovács Sándor.
Salgótarján: Molnár Marcell 8, Daragsevics 9/3, HARGITAI 16/6, Kuttor 3/3, Nshimba 2. Csere: TAKÁCS A. 22/9, KARANFILOVSZKI 10, MONYE M. 12, ROSEMOND 15/12. Edző: Király Márió.
Az eredmény alakulása. 5. perc: 18–6, 9. perc: 20–21, 14. perc: 31–33, 20. perc: 45–41, 24. perc: 50–49, 29. perc: 71–57, 32. perc: 73–71, 37. perc: 83–89.
Kipontozódott: Molnár Marcell (39.).
 
Kovács Sándor: – Gratulálok a Salgótarjánnak! Ahhoz képest, hogy egy hónapja nem edzünk, szerintem egészen jó mérkőzést játszottunk egy profi csapat ellen. További sok sikert mindenkinek!
Király Márió: – Az első félidőben rossz volt a kispad szélén állni, egyénieskedő, rossz mentalitású játékosok halmaza volt a pályán ebben az időszakban a részünkről. A fordulás után már jobban hasonlítottunk egy csapatra, de így is abszolút látszott, hogy miért tartunk itt a bajnokságban. A győzelem végül így is meglett, ezen felül viszont sok jót nem tudok mondani a mai mérkőzésről.

Következő mérkőzés

Salgótarjáni KSE

Ceglédi KE

 2024. március 31., vasárnap, 18.00 óra

Salgótarjáni KSE (2023/2024)

SKSE... több, mint kosárlabda! Mert Salgótarján megérdemli!

Legutóbbi cikkek

Kapcsolat

Cím: 3100 Salgótarján
Mártírok út 1.

Mobil: +36 70 366 9127

Email: .